2025.01.21. 18:53
Közel fél évszázada meghatározó része Jászapáti életének: elismerték a családot – videóval
Néptánccal ünnepelték a magyar kultúra napját január 18-án, szombaton Jászapátin. A jeles esemény fénypontjaként átadták a Pájer Antal-díjat, melyet a képviselő-testület ebben az évben az Andrási családnak adományozott.
A magyar kultúra napja alkalmából rendeztek városi ünnepséget január 18-án, szombaton a jászapáti Pájer Antal Művelődési Házban. Borics László alpolgármester köszöntője után immár 13. alkalommal adták át a Pájer Antal-díjat, melyet az önkormányzat évről évre a kulturális és közösségi élet területén kiemelkedő, maradandó értéket alkotó személyeknek, családoknak, intézményeknek vagy civil szervezeteknek adományoz.

Fotó: Illés Anita
Tizenharmadik alkalommal adták át a Pájer Antal-díjat
Ebben az évben a város kulturális díját az Andrási család kapta. Tagjai nemcsak őrzik, hanem élik is a jász hagyományokat, szorosan kötődnek a néptánchoz és a Jásztánc Alapítvány értékőrző tevékenységéhez.
– Idősebb Andrási István az 1978-ban alakult Szövetkezeti Néptáncegyüttes alapító tagja volt. Az azóta eltelt több mint 45 évben a néptánc jubileumok állandó résztvevője, lelkes segítője és a közösség összetartó tagja. Ma is aktív, a Jászapáti Hagyományőrző Együttesben táncolnak feleségével, Andrási Istvánné Kovács Erikával. Gyermekeiket, Erikát, Esztert és Istvánt szeretetben, tiszteletben nevelték, ösztönözték a Jászapátin való letelepedésre. Elsőként támogatták a Jászapátin induló művészeti iskolákat, ezért gyermekeiket beíratták a Jásztánc-Pátria Művészeti Alapfokú Iskolába és a Rácz Aladár Zeneiskolába is – ezekkel a szavakkal méltatta a díjazott családot Cserős Melinda Laura, a Városi Könyvtár és Művelődési Központ munkatársa. Andrási Erika művészettörténész, múzeumpedagógus, hitoktató. Kutatási területei: műemlékvédelem, építészettörténet, szakrális művészet és grafika. Aktívan részt vesz a Jászapáti Helyi Értéktár kialakításában, a Jásztánc Alapítvány értékőrző munkájában. Fővárosi múzeumok mellett Székesfehérvár és Kőszeg közgyűjteményeiben kamatoztatja tudását.
2017 után az Országos Széchenyi Könyvtár munkatársaként olyan nagyszabású kiállítások múzeumpedagógiai programját bízták rá, mint például az Arany János Emlékév.
Jelenleg a hitoktatásban alkalmazza művészettörténeti ismereteit, valamint egy népi iparművészeti műhelyben fából készült szövőeszközök kivitelezésében is részt vesz.
A Jásztánc Alapítványnak ajánlották fel a díjjal járó pénzjutalmat
Ifjabb Andrási István néptáncoktató, a Jásztánc Alapítvány gyermek- és ifjúsági néptánccsoportjainak vezetője, a Harmónia Művészeti Iskola és a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola tanára. 2023-ban a Magyar Táncművészeti Egyetem tánc- és próbavezető szakán alapdiplomát szerzett. Több mint tíz évig volt a Jászság Népi Együttes tagja, szólótáncosa volt. A Jásztánc Alapítvány segítőjeként többek között nagy szerepet vállal Böjte Csaba ferences szerzetes borszéki és petrozsényi otthonának támogatásában. Andrási Eszter óvodapedagógus, néptáncpedagógus, hagyományismeret oktató. Jelenleg Budapesten, a XII. kerületben dolgozik óvodapedagógusként, a Viganó Alapfokú Művészeti Iskola óraadója, a Mákvirág Gyermek Néptáncegyüttes női csoportvezetője, nyári táborok vezetője, szervezője. 2019-ben elnyerte a Zöld Alma pedagógus díjat.
Kutatási területei: népviseletek megjelenése korunk divatjában, öltöztethető kegyszobrok és szentképek viseletbeli ábrázolásának tanulmányozása, gyűjtése.
Férjével Budai Ádámmal együtt a Jásztánc Alapítvány hagyományos húsvéti programjának és karácsonyi műsorának szervezői, közreműködői. A Pájer Antal-díjat Illés Gergő polgármester és Bíróné Boros Anikó jegyző adta át az Andrási család tagjainak. Idősebb Andrási István a díjjal járó pénzjutalmat felajánlotta a Jásztánc Alapítvány táncosainak. A gratulációkat követően az ünnepi műsorban közreműködött:
- a Pántlika Ifjúsági Néptáncegyüttes és
- a Mákvirág Gyermek Néptáncegyüttes.