Tóth Tünde: „Rengeteget kaptam a festészettől, ha bánatom van, ez a terápia...”

A festészet számára rengeteget adott, mint mondja, ha bánata van, ez a terápia, ha öröme van, akkor is jólesik festeni. Tóth Tünde festőművésszel beszélgettünk, akinek nevéhez fűződik a Pásztortűz Hagyományőrző Egyesület megalakítása is.

– Hogyan kezdődött a pályája?

– Kisgyermekkorom óta rajzolok, imádtam tervezni is, így ruhatervezőként végeztem a püspökladányi Karacs Ferenc Ruhaipari Szakközépiskolában, ahol Kiss Eszter tanárnő képzőművészeti szakkörében megtanultam az olajtechnika alapjait. Első csoportos kiállításom szakkörösként 1986-ban volt, majd pár évig a Topor András festőművész vezette alkotótáborokban is részt vettem. Később modellrajzoló lettem a Debreceni Ruhagyárban, majd 1988-ban a Fékon Ruházati Vállalat országos tervezőpályázatán első és harmadik díjat nyertem. Szerettem volna képezni magam, így két évig az Iparművészeti Főiskola nyugalmazott tanáránál, Balogh Rozáliánál tanultam. Aztán a képzőművészet egyre jobban érdekelt, váltottam, 1993 óta festek rendszeresen. Mára száz önálló és közös kiállításom volt országszerte. Képeim láthatóak a szolnoki Chiovini Galériában, a kétpói Almásy-kastélyban, de Debrecenben és a kisújszállási Kumánia Hotelben is, de Új-Zélandon, Kanadában is.

Élő állatok, portrék és zászlók is szerepelnek Tóth Tünde repertoárjában

– Melyek a kedvenc témái? 

– Most a vadakat ábrázoló képek, egy erdei jelenet vaddisznócsordával, vagy a havas tájban a mezei nyúl. Én az élő állatokat szeretem, vadászni nem járok, fotók alapján dolgozom, de nagyon nehéz elkapni egy-egy igazi pillanatot. Most lett kedvencem a dámszarvas, olyan édes, pöttyös, különleges, nagy élmény volt nyáron az Ökocentrumban a kerítésnél megsimogatni egy szép példányt belőle. A festészet nekem rengeteget adott, ha bánatom van, ez a terápia, ha örömöm van, akkor is jólesik festeni, de a hagyományéltetést is hozta, hiszen gémeskutakat huszon-harminc éve festek. Az egyik kisúji felújítása kapcsán jött a puszta ünnepe rendezvénysorozat indítása és a hozzá kapcsolódó Pásztortűz Hagyományőrző Egyesület megalakítása is.

– Mi a nagyobb kihívás, az egyméteres vagy a tizenöt centis kép festése? 

– Nem a méret, a téma függvénye ez, például ha le kell festeni az Országházat, szimmetrikus és arányos kell legyen a rengeteg ablak, stukkó. Megcsináltam már tízszer tizenöt és harmincszor negyven centisben is, utóbbi a Kumániában, a toronyszobában található egy lovas és egy tulipános képemmel.

– A festés mellé hogyan jöttek a történelmi zászlók? 

– A Mária Terézia idejéből való redemptiós zászlót az 1745-ös évfordulóra kutattam fel és készítettem el, azóta több vármegyei megemlékezésen volt már látható. Hat éve az Andrássy úton minden évben van felvonulás egy 1848 méter hosszú, két méter széles zászlóval, az ötletgazdája Szi­lágyi Ákos, az 56 Lángja Alapítvány alapítója, aki Szolnokon született, ma Budapesten él. Ezen vett részt Lukács Sándor, a Pásztortűz Hagyományéltető Egyesületünk alelnöke 2022-ben, és kért négy métert a Nemzet Zászlaja hitelesített darabjából, hogy vihesse a magyarlakta településekre a határon túlra is. Én szegtem körbe a zászlót, a rúdnak is kialakítottam a helyét, kapott rojtot, a nyelét Furtán készítette el Rosa Zoltán asztalosmester, az őrzőhelye is ott van. Lukács Sándor első alkalommal 2022 szilveszterén vonult fel a zászlóval Cegléden, azóta számos helyen járt vele, Oláh Tibor elvitte a Nyerges-tetőre, Gyimesbükkön megkapta az ezeréves határnál a vasúti őrház 1897-es eredeti bélyegzőjét. A Vajdaságban, Hajdújáráson az önkormányzat bélyegezte le a zászlót, Felvidéken, Nyárasdon citerás találkozón, Kisújszálláson két éve a puszta ünnepén volt itt a zászló szilveszterkor, Cegléden a csergetésen is járt, de már erre az évre is érkeztek meghívások.