2025.02.08. 08:00
„Hagyományok nélkül semmik vagyunk” – Szolnokon kérdezte Dióssy Klári az ismert művészt
Kettős élményben volt része azoknak, akik ellátogattak a Szolnok 950 jubileumi rendezvénysorozat részeként a szolnoki Bartók Zeneiskolában megtartott rendezvényre. A hangok két irányból bűvölték el a vendégeket: egyrészt Fejes Krisztina zongoraművész és mentoráltja játéka révén, másrészt ama beszélgetés nyomán, amit a művészekkel folytatott le – a zongoristához hasonlóan szolnoki kötődésű – Dióssy Klári.
Nyomot hagytak egymásban. Fejes Krisztina zongoraművészről és az országosan ismert médiaszereplő Dióssy Kláriról van szó. Még 2019-ben találkoztak a köztévén futó Ridikül című műsorban, melynek akkor utóbbi volt a házigazdája, és amelyben – emlékeik szerint – megvolt köztük a harmónia.

Fotó: Mészáros János
Ezt a harmóniát tapasztalhatta meg csütörtökön a szolnoki közönség is. A két ismertséget a Bartók Béla Kamarakórus a Szolnok 950 sorozat részeként megrendezett, Művészeti Szalon című pódiumbeszélgetésére hozta el a vármegyeszékhelyre. Jóllehet, unszolni egyiküket sem kellett, hiszen mind a művész, mind a tv-s erősen kötődik Szolnokhoz.
Szolnokról indult Fejes Krisztina zongoraművész
A műsorvezető négy évig élt Szolnokon, lévén a gimnáziumot a Tiszapartiban járta ki. A ceglédi születésű zongoraművész pedig Szolnokon nőtt fel, és a rendezvény helyszínéül szolgáló Bartók Béla Művészeti Iskola termeiben szerezte zenei alapját. Amellyel sokáig a tánc versengett – volt is vívódás, mikor döntenie kellett e kettő között! De hát csont nélkül felvették a Bartók Konzervatóriumba, így – mint mondta – kiütéssel győzött a zene.
Innen már egyenesen következtek
- a párizsi tanulmányok;
- nemzetközi versenygyőzelmek;
- díjak;
- majd az elmúlt években, évtizedekben koncertek a világnívósabb helyszínein (de a jövőn sem kell töprengenie: idén nyárig tele a naptár, 2026-ra pedig Dallasban kínáltak neki szerződést).
De azért nem volt ez olyan egyszerű, mint leírva látszik.
– A zenéhez nagy önismeret kell. Sok nehéz év, sok lemondás, sok munka és állhatatosság árán lehet célba érni. A zongoraművészek között ráadásul kevés nő van, a zongora ugyanis férfias hangszer, azt tudni kell uralni. Ezért egyfajta határozottságra is szükségem volt. Voltak harcaink, de véres könnyek nélkül ez nem megy, valójában nagyon sokban az élsporthoz hasonlít – fejtette ki a beszélgetésen Fejes Krisztina.

Fotó: Mészáros János
Másrészt ott az öröm. Hiszen immár 15 év szabadúszó pálya van mögötte. Megtörtént, hogy közel háromezer ember előtt adott élő koncertet Zaragozában – ezek olyan élmények voltak számára, amelyeket feldolgozni sem egyszerű.
Élete nagy töréséből született a tehetséggondozó program
Mint mesélte, a pandémia hatalmas törést okozott az életében, hiszen előadóművészként lenullázódott az aktív élete. Ezt áthidalandó művész barátaival létrehozták a Fejes Akadémiát, tehetséggondozó egyesületüket, amellyel határon túl is segítenek, és amely révén már öt erdélyi líceum hangszerparkját is felújították.
Erdélyből származik egyébként az a Sebestyén Lázár Regina nevű tehetséges, fiatal zeneszerző is, aki Fejes Krisztina mentoráltja, és aki Szolnokra is elkísérte pártfogóját. És mindketten zongorához is ültek a beszélgetés során, előadva az esthez kiválasztott darabokat – csütörtökön többek között Liszt Ferenc, Bartók Béla és Rózsa Miklós szelleme lebegett az iskola falai közt.
A magyarságot képviselik
Fejes Krisztina beszélt arról is, véleménye szerint egy magyar zenész mindenhol hazája kulturális nagykövetének számít.
– Cél-e külföldön bemutatni a magyarságot? A válasz egyértelmű: igen. Külföldön valamennyire mindig az ottaniaknak játszom, de a repertoárból nem hiányozhat Liszt Ferenc. Fontos visszanyúlni a gyökerekhez. Hiszen hagyományok, gyökerek nélkül semmik vagyunk. Magam is hagyománytisztelő vagyok, azt nem elhessegetni, hanem ápolni kell. Ez a mi feladatunk – fogalmazott Fejes Krisztina.