2025.04.20. 18:00
A jászapáti várvédők és Nyári Lőrinc mezőtúri hajdúi bevették Szolnok várát – galériával, videóval
Hétfőn fiatalok ostromolták a vármegyeszékhely erődjét. A szolnoki vártörténelmi vetélkedő meglepetés-végeredményt hozott az idén.
Hagyományteremtő szándékkal az elmúlt évben első alkalommal rendezték meg a térség középiskoláit megszólító „Szolnok vár!” elnevezésű Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei történelmi vetélkedőt, melyet tavaly a szolnoki Verseghy Ferenc Gimnázium „Palánk Őrzői” néven csatába indult serege nyert meg. Az idei évben Jász-Nagykun-Szolnok vármegye 41 középiskoláját szólították meg a szervezők, közülük 21 csapat nevezett a vetélkedőre. Két online-fordulót követően öt csapat jutott a szolnoki Aba-Novák Agóra Kulturális Központban április 14-én délután megrendezett döntőbe. A szolnoki vártörténelmi vetélkedő egyre népszerűbb szellemi verseny a fiatalok körében.

Fotó: Nagy Balázs
– Idén is érvényes a tavaly elhangzott megjegyzésem, miszerint nagy elismerés a vetélkedőre nevező összes iskolai csapatnak, hogy időt és energiát szántak a felkészülésre – hangsúlyozta dr. Kertész Róbert régész, történész, a szolnoki várfeltárási munkák koordinátora, a vetélkedő zsűrijének elnöke. Munkáját ezúttal is Ádám Márk régész, Csőke Dénes és Horváth Gábor történelemtanárok segítették. A védnökök egy része, mint például a Szent György Lovagrend Szolnoki Priorátusának tagjai, ha nem is lovagi páncélban, de insigniával (rangjelző nyakszalag) díszített kappájukba (csuklyás köpeny) bújva ültek nézőként és hallgatóságként az érdeklődő közönség soraiban. De a vetélkedő ötletgazdája másokat is megdicsért:
Külön köszönet azoknak az iskoláknak és diákoknak, akik nem is Szolnokról jelentkeztek a szolnoki vártörténeti megmérettetésre. Gratulálunk a döntőbe került öt csapat tagjainak, felkészítő tanáraiknak és segítőiknek, és külön elismerés a tavaly és idén is fináléba jutott jászapáti és mezőtúri tanintézmények csapatainak, akik ez évben is vették a fáradtságot, és a vármegyeszékhely történeti múltjába újra beleásták magukat
– osztotta meg gondolatait a vetélkedőről dr. Kertész Róbert.
A szolnoki vártörténelmi vetélkedő öt döntőbe jutott csapata
- „Nyáry Lőrinc hajdúi”: Karcagi SZC Teleki Blanka Gimnázium, Technikum és Kollégium, Mezőtúr. Versenyzők: Erdei Gyula Ferenc, Malavolti Riccardo, Karsai Márkó, Puskás Dávid Károly. Felkészítő tanár: Lovas Lajos.
- „Várvédők”: Szent József Katolikus Elektronikai Technikum, Gimnázium és Kollégium Jászapáti Tagintézménye, Jászapáti. Versenyzők: Barna Ádám, Bolyós Annabella Éva, Kiss Anna Regina, Kovács Zsófi. Felkészítő tanár: Medvéné Urbán Terézia.
- Kinderstadt 1: Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium, Szolnok. Versenyzők: Bíró Tímea, Madura Lili, Mészáros Panna Csenge, Rusvai Gréta. Felkészítő tanár: Raskó Gábor.
- Kinderstadt 2: Szolnok Városi Tehetséggondozó Szakkollégium, Szolnok. Versenyzők: Farkas Zsombor, Lakatos Jonatán Kevin, Pap Tamás Zoltán, Sléder Szabolcs Márk. Felkészítő tanár: Raskó Gábor.
- Az internáltak: Verseghy Ferenc Gimnázium, Szolnok. Versenyzők: Horváth Belián, Varga Máté, Németh Zsolt, Szabó Helga Csenge. Felkészítő tanár: Tarjányi István.
A fináléban versengő csapatoknak a középkori vár makettjét is el kellett készíteniük, és számos, a vár kialakulásáról, és csatározásairól is be kellett számolniuk, melyek történeti hitelességükért a zsűritől pontszámokat kaptak.
A 2025-ös vetélkedőt végül a jászapáti Várvédők nyerték meg, mögöttük második helyen a szolnoki Kinderstadt 2-es számú alakulata végzett, míg a mezőtúri Nyáry Lőrinc hajdúi harmadikok lettek.
Dr. Kertész Róbert a vetélkedő közben némi történelmi áttekintést is adott, amelyből az derült ki, hogy Szolnoknak idén nem is a 950. évfordulóját, hanem jövőre a 980. születésnapját kellene ünnepelni.
– Szolnok első írásos említésére 950 évvel ezelőtt, a garamszentbenedeki apátság alapító oklevelében került sor 1075-ben. A Tisza-parti ispánsági- és megyeközpont alapítása azonban valójában 30 esztendővel korábban, Orseolo Péter király uralkodásának idején, az 1040-es évek közepén történt.
– Szolnok ispán és kísérete ekkor építi fel a Zagyva tiszai torkolatánál a sáncvárat. A kereszténység zászlaját magasra emelő uralkodó célja ezzel nyilvánvalóan az államszervezés folytatása, a pogány törzsfő, Vata térdre kényszerítése, továbbá az általa birtokolt területek megszervezése, az ottani népesség térítésének befejezése és a feudális rendszerbe való integrálása volt. A király vagy sokkal inkább a nevében fellépő Szolnok ispán radikálisan, fegyveres erő alkalmazásával beavatkozhatott a Vata uralta régió belső ügyeibe, mi több, akár központjának elfoglalására is kísérletet tehetett. A Vata vezette felkelés kitörése erre volt válasz 1046-ban, amelynek következtében Szolnok ispán is áldozatul esett.
Vártörténelmi vetélkedő Szolnokon
Tavaly szolnoki vár nélkül, idén már azzal együtt készültek ostroma a versenyzők
– A versenyző diákoknak nem volt könnyű feladatuk, hiszen, Szolnok 950 éves évfordulójához igazodva, a közel ezer esztendővel ezelőtti Szolnokot kellett megidézniük. De motiváltak, okosak és felkészültek voltak. Érezhető volt, hogy a felkészítő tanárok is sokat foglalkoztak a diákokkal. Nekik is köszönhető, hogy a diákok, érdekesnek, izgalmasnak találták a témát, és kihívást jelentett nekik a felkészülés, amihez jelentősen hozzájárult a tavaly átadott Várkapu – Szolnoki Vártörténeti Látogatóközpont megrendezett kiállítás. Nekünk, szervezőknek is sokat adott ez a rendezvény, rengeteg élménnyel gazdagodtunk, töltődtünk. Így nem kérdés, hogy jövőre is megszervezzük a „Szolnok vár!” elnevezésű Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei történelmi vetélkedőt – hangoztatta a szolnoki régész, történész, a vetélkedő ötletgazdája és a zsűri elnöke.
