INTERJÚ

2018.05.26. 11:23

A szolnoki gyereknapon lép fel a húszéves Unique zenekar

A Unique zenekar ebben az évben betöltötte huszadik életévét, de továbbra is óriási lendülettel halad előre. Év elején egy jubileumi koncerttel ünnepelték születésnapjukat, hamarosan pedig egy újabb kislemezzel jelentkeznek. Völgyesi Gabival, a zenekar énekesnőjével beszélgettünk az idei tervekről és a közelgő szolnoki koncertről.

Hutter Zsófia

Völgyesi Gabi most csak a zenére koncentrál

Forrás: Beküldött fotó

– Néha kevesebbnek, néha pedig sokkal többnek tűnik ez az elmúlt húsz év – kezdi az énekesnő.

– Most már kicsit lecsengett a jubileumi nagykoncert élménye, de amikor még csak készültünk rá, akkor rengeteg emléket felidéztünk.

– Várható valamilyen változás a koncertekben az évforduló miatt?

– A repertoár természetesen bővült az elmúlt időszakban – mondja.

– Vannak nagykoncertek, melyek a jubileumi koncert mobilizálható másai, de emellett vannak akusztikus felállásaink is. Ott ugyan kevesebben vagyunk a színpadon, de ettől függetlenül nagyon energikusak ezek a koncertek is.

– Ilyenkor egy ütőhangszeressel, és egy gitárossal állok a színpadon. A nagykoncerteken pedig kiegészülünk Ádámmal, és a vokalistával, aki nem mellesleg a testvérem.

– Adódik a kérdés: Szolnokon melyik felállással találkozhatnak a nézők?

– Eredeti, klasszikus Unique hangzással várjuk az érdeklődőket a Tiszaligetben, a Városi Gyereknapon.

– Az a hír járja, hogy teljes egészében háttérbe szorítottad a jogi karrieredet a zenekar miatt.

– Igen, ez így van – feleli az énekesnő.

– Sokáig igyekeztem párhuzamosan vinni a kettőt, hol több, hol kevesebb sikerrel. De az utóbbi időben azt vettem észre, hogy túlpörgetem magam. Ennyi tartalékom még nekem sincs – nevet.

– Este fáradt voltam, mire hazaértem, a gyerekekhez sem volt annyi türelmem, mint egyébként szokott, és mint szerettem volna. Emellett ott van Ádám és a párkapcsolatunk, valamint én magam.

– Hiszen szükség van a magamra fordított időre is, amikor feltöltődhetek. Úgyhogy be kellett látnom, ez most így nem megy tovább. Engem a siker motivál, amit viszont csak úgy tudok realizálni, ha nem osztódom kétfelé.

– Így arra jutottam, hogy döntenem kell és a Unique-ot választottam. Hiszen mindig is a zenekar volt a szívügyem.

– Mennyire volt fájdalmas meghozni ezt a döntést?

– Nem akarok évődni az érzelmi részén, hisz nem raktam örökre félre a jogi karriert – árulja el Gabi.

– Jelen pillanatban úgy érzem, jó döntést hoztam, mert amióta a jog a háttérben van, azóta jött a jubileumi koncert ötlete, megvalósítása, és azóta tényleg tele van a naptár fellépésekkel.

Völgyesi Gabi most csak a zenére koncentrál
Fotó: Beküldött fotó

– A folyamatos koncertezés mellett milyen terveitek vannak az idei évre?

– Rövidesen érkezik az Egy lépéssel a föld felett című dal kislemezen, ehhez készül egy videóklip is, melynek képanyagát a jubileumi koncerten rögzítettük nyolc kamerával.

– Ezzel párhuzamosan épp az utómunkálatait végezzük egy kiadványnak, melyen a születésnapi koncertből tíz dal lesz rajta képpel és hanggal. Emellett nagy vágyunk egy olyan koncert, ahol komolyzenészekkel kiegészülve szólalnának meg Unique dalok.

– Mivel ennek előkészületeire, megvalósítására időre van szükség, így előreláthatóan jövő év második felében lépünk majd vele a közönség elé.

Fontos a természetesség

Pár éve Gabi és a családja szerepelt egy kereskedelmi csatornán futó műsorban. Elmondta, szerinte nem tipikus bulvárhősök, azonban a Szelfi sem egy tipikus valóságshow volt.

– Azért vállaltuk el, mert fontosnak tartom a természetességet – árulta el.

– Itt be tudtuk mutatni, hogyan is telnek a dolgos hétköznapok két kisgyerek mellett. És ez bizony nem mindig rózsaszín cukormáz – tette hozzá.

– Azt gondolom, a közéletbe és a közgondolkodásba be kell hozni a természetesség ilyen formáit is. Hiszen emberközpontú világban élünk, ahol nem vehetik át a főszerepet tőlünk, hús-vér emberektől a státusszimbólumok vagy a boldogság hamis látszatát keltő vigyorgós fotók a közösségi médiában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!