OLIMPIA

2018.10.10. 10:26

Olimpiai bajnok lett a szolnoki származású dzsúdóka

A szolnoki származású dzsúdóka, Özbas Szofi nyerte a magyar csapat harmadik aranyérmét a Buenos Aires-i ifjúsági olimpián. Azt tudni kell, hogy Szofi a sportág második magyar ifjúsági olimpiai bajnoka a fiataloknak kiírt ötkarikás játékok történetében.

Varga Csaba

Jogos Szofi boldogsága, hiszen korosztálya legnagyobb versenyét nyerte meg

Forrás: judo.hu

Az úszó Milák Kristóf és a kardozó Rabb Krisztián után Özbas Szofi szerezte a magyar küldöttség harmadik aranyérmét a Buenos Airesben zajló ifjúsági olimpián. A judo.hu beszámolója szerint 63 kilogrammos versenyzőnk négy győzelmet aratott a dobogó legfelső fokáig vezető út során.

A harmadik ifjúsági olimpia cselgáncstornájának első versenynapján fehérorosz, azeri és venezuelai bajnokot avattak, a folytatásban viszont végre magyar judósért is szoríthattunk. A Ceglédi VSE ifjúsági Európa-bajnoka, Özbas Szofi indult a 63 kilogrammosok küzdelmeiben. Szofi már állt a korosztályos világbajnoki dobogón is, tavaly Chilében volt bronzérmes – de még az 52 kilogrammosok között. A két súlycsoportnyi ugrás komoly feladat, de Bíró Norbert tanítványa már több tornagyőzelemmel és egy Európa-bajnoki bronzéremmel jelezte, hogy megbirkózik ezzel is.

Buenos Airesben Rachel Krapman volt a magyar lány első ellenfele. A kanadai versenyző az 57 kilogrammosok közül érkezett (az ifjúsági olimpián csak „minden második” súlycsoportban rendeznek küzdelmeket), de nemcsak e tekintetben volt súlycsoportnyi különbség a két judós között – Özbas Szofi kevesebb mint három perc alatt túl volt olimpiai premierjén, eközben kikényszerített egy intést Krapman számára, s begyűjtött egy vazarit, majd egy ippont.

A negyeddöntőben már sokkal „nagyobb falat” következett: a világranglista harmadik helyezettje, a súlycsoport Európa-bajnoka, Marin Visser. A holland lány sem tudta feltartóztatni reménységünket, ezúttal kettő és fél perc kellett az ippon eléréséhez.

Az elődöntőben az az Alessia Corrao volt Özbas Szofi ellenfele, akivel néhány hete egymás mellett állhattak az Európa-bajnoki dobogó harmadik fokán. Ezúttal a magyar versenyző tudta maga felé billenteni a mérleg nyelvét, vazarival nyerte az összecsapást, s ezzel bejutott az ifjúsági olimpia döntő­jébe.

A fináléban a világelső, a tunéziaiak Afrika-bajnoki aranyérmese, a világbajnoki ötödik helyezett Marjem Klifi várt a magyar lányra. Özbas Szofi nagyot harcolt a remélt sikerért: a hosszabbításban valóban aranyat ért az aranypont, Klifi kopogással jelezte, hogy feladja a küzdelmet. Ezzel Özbas Szofi lett a magyar olimpiai csapat, egyben a sportág második magyar ifjúsági olimpiai bajnoka a fiataloknak kiírt esemény történetében.

Jogos Szofi boldogsága, hiszen korosztálya legnagyobb versenyét nyerte meg
Fotó: judo.hu

– Mikor nekiindultam ennek a versenynek, nem éreztem magam százszázalékos formában – mondta Özbas Szofi a Nemzeti Sportnak – , de rossz kifejezéssel élve, muszáj volt, hogy fejben ott legyek, és ezt végig sikerült megvalósítanom. Szerencsére ki tudtam zárni a körülményeket, nem foglalkoztam azzal, mi a verseny neve, tétje, egyszerűen csak magamra és az előttem álló feladatra koncentráltam, és ez meghozta a sikert.

Óvodás korában kezdte a dzsúdót

– A 16 esztendős, Özbas Szofi, a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola soraiban, óvodás korában ismerkedett meg a dzsúdóval – mondta hírportálunknak Török Ferenc, a szolnoki sportiskola vezetőedzője. – Csényi Gábor, Ferencz Attila, Kovács Gábor és jómagam is dolgoztam Szofival. Talán mondani sem kell, kiváló alany, szeret dolgozni. A II. Rákóczi Ferenc Úti Általános Iskolában a testnevelési órákon is lehetett dzsúdót tanulni, és ez sokat számított. Mintegy három éve igazolt Ceglédre, ahová mindennap Szolnokról ingázik az edzésekre. Bíró Norbert és Bíró Tamás a mestere a ceglédi klubnál. Nem felejtve, hogy a Verseghy gimnázium tanulója, ahol minden segítséget megkap, hogy a sport mellett a tanulásban is az élen járjon.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában