LABDARÚGÁS

2018.10.30. 10:03

Az utolsó utáni pillanatban hozta össze a győzelmet a Szászberek

A tizenkettedik forduló mérkőzésein léptek pályára a megyei másodosztályú bajnokságban szereplő csapatok a hétvégén.

Munkatársainktól

Méri Gábor (labdával) és társai egy kilencvenharmadik percben lőtt góllal tudták legyőzni a Szászberek csapatát

Fotó: Mészáros János

JÁSZAPÁTI–KENDERES 2–1 (1–1)

Jászapáti, 100 néző. Vezette: Leitmann Attila.

Jászapáti: Tajti J. – SZABARI M., Menyhárt, VOLYÁK, Somogyi (Káposztás D.), Budai, Tajti T. (Farkas Z.), ILLÉS L., URBÁN Á., KOVÁCS J., Urbán K. Edző: Tajti József.

Kenderes: BELUKÁCS – POZSONYI, VERES, FICZERE (SIPOS B.), FARKAS T., MOLNÁR V., MARTUS (GÁLL F.), PATKÓ, LISZNYAI, RAPI, BÁLINT N. (DARVAS). Edző: Lajtos László.

Kellemes időben, az első félidő meddő mezőnyfölénye után, a másodikban a hazai csapatnak sikerült megfordítania a mérkőzést.

Gólszerzők: Urbán Á. (44.), Menyhárt (76.), ill. Ficzere (20.).

Tajti József: – Jó játékvezetés mellett, szó szerint kiszenvedtük a győzelmet. Köszönjük szurkolóink biztatását!

Lajtos László: – Több gólhelyzete volt a hazaiaknak, de nem ők döntötték el a mérkőzést és nem is mi…

Tudósított: Budai István

CSERKESZŐLŐ–TISZAFÖLDVÁR 0–3 (0–1)

Cserkeszőlő, 100 néző. Vezette: Dobó Sándor.

Cserkeszőlő: Benke – Ráfli, Józsa, Mészáros M., Papp G. (Papp Zs.), László, Gál I., FODOR T., Nagy I., Varga A., Kupecz (Kardos). Megbízott edző: Józsa Tamás.

Tiszaföldvár: HUSZÁR – Pápai (Bontovics), Szénási, Hegedűs F., Lendvai, Törtei, MOLNÁR M. (Gulyás L.), ASZÓDI, Burján, Budaházi (Vereb J.), JÁRÓKA. Edző: Molnár István.

Közepes iramú mérkőzésen, a jobb helyzetkihasználás döntött.

Gólszerzők: Aszódi (5.), Molnár M. (61.), Lendvai (78.).

Józsa Tamás: – Sajnos az eredmény nem tükrözi a mérkőzést.

Molnár István: – Közepes játékkal, magabiztos győzelmet arattunk, a negyedik szomszédvárrangadót is sikerült behúznunk.

Tudósított: Gál István

TISZAJENŐ–TISZASZENTIMRE 1–2 (0–1)

Tiszajenő, 50 néző. Vezette: Peredi Tibor.

Tiszajenő: Szabó A. – Terjéki, Frigyik (Mákos), Ballabás, Hegyi, Bravik (Polgár L.), Bán, Nyuli, Tóth J. (Márton), Ács, Varga Cs. Edző: Polgár Lajos.

Tiszaszentimre: Varga Z. – Szőke T., Faghiura, Nagy F., Szőke Á., Fehér J., RÓZSA S., Varga V. (Tóbis), GYARMATI, NÉMETH J., Sóskuti. Edző: Szőke Tibor.

A hazai csapat nem érezte át a mérkőzés fontosságát, enerváltan, kapkodva játszott.

Gólszerzők: Ács (46.), ill. Gyarmati (26.), Németh J. (61.).

Polgár Lajos: – Sajnos nálunk ez már szokássá válik, hogy a gyengébb képességű csapatokat is fel tudjuk hozni a nulláról. Gratulálok a Tiszaszentimrének!

Szőke Tibor: – Nagy csatából mi jöttünk ki győztesen.

Tudósított: Polgár Lajos

TISZAGYENDA–MARTFŰ 1–0 (0–0)

Tiszagyenda, 50 néző. Vezette: Kun Sándor.

Tiszagyenda: Tasi – Juhász Z., Molnár Z., Boros B. (Nagy Z.), CSEH, Rózsa S., Boros D., Várkonyi (Ballók), Rénes (Nagy R.), Rézsó Z. (Szabó M.), Rézsó A. Edző: Tasi István.

Martfű: Hadad R. – MOLNÁR D., ALBERT, Kávási (Papp Á.), Timkó, Gódor (Fajka), Fekete G., Bencsik (Palatinusz), Holló (Illés A.), NYITRAI, CSÉBI. Edző: Földi Tibor.

Kevés helyzet jellemezte a mai mérkőzést, amelyen a győzni akaró hazaiak jobban küzdöttek.

Gólszerző: Cseh (70.).

Tasi István: – A jobban akaró csapat szerezte meg ma a három pontot.

Földi Tibor: – A pálya talajához jobban alkalmazkodó csapat egy szerencsés góllal győzött.

Tudósított: Tasi Krisztina

BESENYSZÖG–JÁSZBOLDOGHÁZA 1–1 (1–1)

Besenyszög, 30 néző. Vezette: Gönczi Pál.

Besenyszög: SZABÓ S. – Mester, CSABAJDA, Kaló (Füleki), Nyeső Kálmán (Tóth K.), VERES, Papp D., Boros M., Csajbók, Nyeső Cs., DONKÓ. Megbízott edző: Timári Csaba.

Jászboldogháza: Papp R. – Gömöri B., Racs (Darók), Gulyás N. (Pomaházi), Gergi, Jakab (Vámosi), Kisnémeth, Káposztás Dávid, Urbán F., Bodor, Nagy L. Edző: Bodor Máté.

A vendégek támadólag léptek fel, helyzeteikből egyet gólra is váltottak. Ezt követően a hazai csapat magára talált, és büntetőből egyenlített. A második félidőben nyílttá vált a mérkőzés, a hazaiak előtt több ziccer adódott, amelyeket nem tudtak gólra váltani, míg a vendégek két kapufával és egy lesgóllal köszöntek be. A lefújás pillanatában mindkét csapat csalódott volt, hogy elszalasztotta a győzelmet.

Gólszerzők: Mester (34. – tizenegyesből), ill. Gömöri B. (21.).

Timári Csaba: – Magabiztos győzelmet arathattunk volna, ehelyett ajándékoztunk egy pontot az ellenfélnek. A kihagyott százszázalékos ziccerek megbosszulták magukat.

Bodor Máté: nem nyilatkozott.

Tudósított: Timári Csaba

KUNSZENTMÁRTON–SZÁSZBEREK 3–2 (2–2)

Kunszentmárton, 50 néző. Vezette: Kiss Attila.

Kunszentmárton: NUSKOV – MAROZSI, Lengyel, LAKATOS J., Zsoldos, Farkas M., RÁCZ J., Gödő (PETRÓCZKI), SINDEL (Fabó), Szokolai J., Méri (Varga L.). Edző: Hovodzák Ferenc.

Szászberek: Nagyistván – TOKAJI, Csorba, Juhász A. (Kiss Z.), VATAI (Bodnár), Kozák, Balázs, BOGDÁN, PINTÉR R., Serfőző, Bezzeg. Edző: Balázs Béla.

Változatos mérkőzésen mind a hazaiak, mind a vendégek sok helyzetet alakítottak ki, sőt, az 57. percben Nuskov Nándor büntetőt hárított. Ezután már majdnem mindenki elkönyvelte a döntetlent, de az utolsó utáni pillanatban a hazai csapat Szokolai János találatával nyerni tudott.

Gólszerzők: Marozsi (20.), Rácz J. (31.), Szokolai J. (93.), ill. Juhász A. (12.), Vatai (29.).

Hovodzák Ferenc: – Döntetlenszagú mérkőzésen, végre mi voltunk a szerencsésebbek.

Balázs Béla: – Jó pályán, jó játék mellett, ordító helyzetek maradtak ki, és egyéni hibákból kapott gólok vezettek a vereséghez.

Tudósított: Dobos Péter

Méri Gábor (labdával) és társai egy kilencvenharmadik percben lőtt góllal tudták legyőzni a Szászberek csapatát
Fotó: Mészáros János

JÁSZALSÓSZENTGYÖRGY–CIBAKHÁZA 2–1 (0–0)

Jászalsószentgyörgy, 70 néző. Vezette: Sütő Zsolt.

Jászalsószentgyörgy: Lakatos I. – TÓTH G., Nagy A., Bajzáth, Suki L. (Demkó), GAZSI, Palya P., ILLÉS A., Czibak, Fogler (Lázár), MOLNÁR D. Edző: Kátai Szabolcs.

Cibakháza: Sebestyén – Sipos Z., Burai, Kiss A., Csőke, Ferge, Horváth Á. (Berki), Herkó M. (Kiss B.), Vékás, Határ, Rab. Szakosztályvezető: Herkó László.

Egy-nullás vendégvezetés után, a helyzetek alapján, megérdemelten nyert a hazai csapat.

Gólszerzők: Illés A. (63.), Molnár D. (85.), ill. Csőke (54.).

Kátai Szabolcs: – Egy nagyon szép átlövésgól hozta meg a várva várt győzelmünket.

Herkó László: – A mai napon is sikerült magunkat megverni.

Tudósított: Koczka László

JÁSZSZENTANDRÁS–TÚRKEVE 0–1 (0–0)

Jászszentandrás, 80 néző. Vezette: Simon Ádám.

Jászszentandrás: Tüdős M. – Kirják (Gyökér), Lakatos I Z. (Pető P.), Sárándi, PETŐ M., HEGYI, Kovács D., Lakatos II Z., Bartus (Virág), Léhi, SÁRKÖZI. Edző: Tüdős Dávid.

Túrkeve: Gulyás G. – Kovács Á., LASKAI, SZEGŐ, Suszter, Csider (Simon M.), FEKETE GY. (Nemes), Karsai, Lózsi, Nagy D., Szemes (Jobbágy). Edző: Jandó Ferenc.

Szinte tavaszi időben inkább mezőnyjáték folyt, talán a hazai csapatnak volt több gólszerzési lehetősége, de a vendégek egy szerencsétlenül megpattanó lövéssel elvitték a három pontot.

Gólszerző: Lózsi (54.).

Tüdős Dávid: – Ha reggelig játszottunk volna, akkor se találtunk volna a kapuba.

Jandó Ferenc: – Jó volt ismét idegenben megízlelni a győzelem ízét, de Fortuna is segített a győzelem megszerzésében.

Tudósított: Tajti Gábor

Így állnak most a mesterlövészek

13 gólos: Menyhárt Dániel (Jászapáti)

12 gólos: Lendvai Arnold (Tiszaföldvár)

11 gólos: Rácz János (Kunszentmárton)

9 gólos: Mester János (Besenyszög)

8 gólos: Molnár Márk (Tiszaföldvár)

7 gólos: Boros Benedek (Tiszagyenda)

6 gólos: Kupecz Balázs (Cserkeszőlő)

5 gólosak: Cseh Tamás (Tiszagyenda), Czibak Tibor (Jászalsószentgyörgy), Fekete Gábor (Martfű), Gyarmati Alex (Tiszaszentimre), Méri Gábor (Kunszentmárton), Nagy Ferenc (Tiszaszentimre), Suszter Ferenc (Túrkeve),

Varga András (Cserkeszőlő), Volyák Péter (Jászapáti)

A bajnokság állása – Megyei II. o.

1. Tiszaföldvár 7 1 2 30–9 22

2. Tiszagyenda 6 4 0 15–7 22

3. Kunszentmárton 7 0 3 31–20 21

4. Túrkeve 6 1 3 13–7 19

5. Szászberek 5 1 4 14–12 16

6. Cserkeszőlő 5 0 5 19–18 15

7. Jászapáti 4 3 3 26–16 15

8. Cibakháza 4 1 5 22–21 13

9. Martfű 4 1 5 15–16 13

10. Tiszajenő 3 4 4 11–14 13

11. Jászszentandrás 3 3 4 14–18 12

12. Jászboldogháza 3 3 4 17–24 12

13. Kenderes 3 1 7 17–22 10

14. Jászalsószentgyörgy 3 1 6 16–25 10

15. Tiszaszentimre 2 2 6 15–24 8

16. Besenyszög* 2 2 6 13–35 5

* A Besenyszögtől három pont levonva.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában