KOSÁRLABDA

2019.07.23. 10:12

FIBA: újabb kosárünnep következik Szolnokon

Augusztus 2–4. között ismét a kosárlabda fővárosa lesz Szolnok, ugyanis negyedik alkalommal rendezik meg itt a FIBA U18-as 3x3-as Európa-kupa-selejtezőtornát, sőt az idén az U23 Nemzetek Ligája elnevezésű tornának is a Tiszai hajósok tere ad otthont.

Varga Csaba

A piros mezes magyar csapat ismét fellép majd a Tisza-parti megyeszékhelyen.

Fotó: Mészáros János

További jó hír, hogy a férfi és női korosztályos válogatottunk is érdekelt lesz a küzdelmekben. Mint azt a rendező Sportcentrum munkatársaitól megtudtuk, három napon át reggel 9 órától este 23 óráig tartanak majd a mérkőzések a Tiszai hajósok terén felállított szabadtéri ministadionban.

A kontinensszerte nagy érdeklődéssel várt seregszemlére 15 országból érkeznek a csapatok, a mieink mellett többek között Belgium, Svájc, Görögország, Litvánia, Törökország, Szlovénia, Montenegró, Lettország, Csehország, Szlovákia, Ukrajna, Románia és Lengyelország csapatai képviseltetik magukat a rangos sporteseményen. Nevezetesen az U18-as Európa-kupára kilenc országból 15 csapat, míg az U23-as tornán hat országból 12 férfi- és hölgyegyüttes lép majd pályára.

A világszerte egyre sikeresebb, most már olimpiai sportágban a mieink kimondottan jól teljesítenek világversenyeken felnőtt- és korosztályos szinten is, így vérmes reményekkel szállhatnak harcba együtteseink. Akárcsak az elmúlt években, hölgycsapatunkat Földi Attila, míg a fiúkat a szolnoki kötődésű Szarvas Gábor készíti fel a kupasorozatra. Nem feledve, hogy tavaly Szarvas Gábor tanítványai nyerték a debreceni szuperdöntőt, vagyis az Európa-kupát.

A piros mezes magyar csapat ismét fellép majd a Tisza-parti megyeszékhelyen.
Fotó: Mészáros János

A nagy érdeklődéssel várt kosárdzsemborit megelőzve július 30. és augusztus 1. között különböző érdekes és látványos programok, filmvetítések, pódiumbeszélgetések, koncertek várnak a publikumra a Tiszai hajósok terén és a Tisza Mozi kerthelyiségében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában