Labdarúgás

2019.10.04. 10:46

Két veretlen csapat találkozik egymással a hétvégén

A megyei első osztály nyolcadik fordulójában igazi rangadót rendeznek, a címvédő, még mindig százszázalékos Tiszafüred a továbbra is veretlen Újszászt fogadja.

Varga Balázs

Forrás: Illusztráció/Pixabay

Tiszafüred (1.) – Újszász (3.), Szombat, 15.00

Vezeti: Szabó József (Zsákai Milán, Fazekas Mihály)

Két kiváló formának örvendő csapat csap össze szombaton, és az biztos, hogy mindkét gárda célja nem valósulhat meg. Nyilván a bajnoki címvédő szeretné megőrizni hibátlan mérlegét, míg a vendégek nem akarják elszenvedni első vereségüket. A füredi gárda tehát eddig hétből hetet nyert meg, és mind a támadójáték, mind a védelem remekel, hiszen az öt kapott gól mellett harminckilencszer találtak be ellenfeleik hálójába, ami 5,5-es gólátlagot jelent. Meg kell hagyni, impozáns mutató, és ha azt vesszük figyelembe, hogy az Újszász eddig összesen öt gólt kapott a bajnokságban, akkor még inkább érdekes összecsapásra van kilátás.

A vendégcsapat támadójátéka visszafogottabb: hat mérkőzésen tizenöt találatot értek el, tehát inkább szoros találkozókon gyűjtik be a három pontokat, de a Szajolt és a Jászkisért így is három-, illetve négygólos különbséggel győzték le. Pontot eddig csupán a Mezőtúr ellen veszítettek, viszont az 1–1-re végződő összecsapáson is a 70. percig nekik állt a zászló.

Az előző szezonban előbb 0–0-t játszottak a felek, idegenben viszont 3–1-re kikapott az Újszász, ráadásul az a találkozó már az első félidőben eldőlt. Valami viszont azt súgja, ezúttal megszorongathatják a Füredet, bár ennek némileg ellentmond, hogy a sérülések miatt szűkös a keretük jelenleg. Az azonban biztos, hogy aki bevethető, az maximálisan odateszi magát, és ha hozzák az eddigi stabil védekezésüket, akkor bármi lehet.

Mesterszemmel:

Dorcsák Zoltán, a Tiszafüred edzője: – Igazi rangadó várható, hiszen két veretlen csapat játszik egymással, ráadásul ez a két együttes kapta a legkevesebb gólt a bajnokságban. Komoly mérkőzésre számítok, és kíváncsi vagyok, mire megy a mi támadójátékunk az újszászi védelem ellen. Némileg meglepő, hogy ilyen jól szerepel az Újszász, mivel nyáron több meghatározó játékosuk is távozott, viszont abból a szempontból nem az, hogy évek óta stabilak, és rendre ott vannak a felsőházban, nem messze a dobogótól.

Mérész Zoltán, az Újszász edzője: – Szeretnénk egy jó mérkőzést játszani, valamint tovább folytatni a jelenlegi remek sorozatunkat, viszont a megye legjobb csapatához látogatunk, így tudjuk, hogy nagyon nehéz dolgunk lesz. A Tiszafüred kiemelkedik a mezőnyből, NB III.-as terveket szövöget, míg nekünk nincsenek ilyen céljaink, azonban ez azt is jelenti, hogy a tét őket nyomhatja majd. Továbbra is sok a sérültünk, és ugyan már többen lábadoznak, várhatóan csak a jövő héten tudnak ismét pályára lépni, így kissé szűkös kerettel tudunk elutazni, de mindent megteszünk a sikerért.

További párosítások:

Szombat: Tószeg – Karcag, Kisújszállás – Törökszentmiklós, Mezőtúr – Kunhegyes, 15.00

Vasárnap: Jánoshida – Jászfényszaru, Jászárokszállás – Szajol, Jászkisér – Tiszaföldvár, 15.00

Szabadnapos: Fegyvernek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában