ASZTALITENISZ

2019.12.13. 10:34

Nagy izgalmak a kisújszállási megyei rangadón

Az NB I.-ben ezúttal sem termett babér a Karcag számára, amely a Diósgyőrt fogadta.

Munkatársunktól

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Hárman is nyertek egy mérkőzést a hazaiak közül, illetve még egy páros siker jött össze, de a vendégek magabiztosan gyűjtötték be a három bajnoki pontot.

Az NB II.-ben a kieső helyen álló Kisújszállás a Jászkun Volánt fogadta. Mindkét páros meccset a kisújiak nyerték meg, de az egyénik során a szolnokiak kezdtek jobban, így 3:2-re átvették a vezetést. A folytatásban is végig döntetlen körül alakult az állás, így jutottak el a felek 8:8-ig, ahol a vendégeknél Tóth Péter és ifj. Szöllősi Péter is 0:2-es hátrányból kapaszkodott vissza Ágoston István, illetve Orbán Zsolt ellenében. Előbbi mérkőzés kisúji, míg utóbbi volános győzelmet hozott, így pontosztozkodás lett a vége.

A listavezető Jászberény, bár esélyesnek számított a DABE ellen, 9:7-re vezetett is, de be kellett érnie a döntetlennel, mert a végét a debreceniek bírták jobban. A Mezőtúr a sereghajtó Vecsésnek esélyt sem adott, a túriak meggyőző fölénnyel diadalmaskodtak, és őrzik helyüket az élmezőnyben.

Eredmények

Karcag–Diósgyőr 4:10

Karcag: Imrei 1, Szepesi 1, Csarnai 1, Imrei–Skumáth páros 1.

Kisújszállás–Volán 9:9

Kisújszállás: Ágoston 3, Orbán 2, Kruchió 2, Kruchió–Makranczi páros 1, Orbán–Ágoston páros 1.

Volán: ifj. Szöllősi P. 4, Nagypál M. 2, Tóth P. 2, Barna 1.

Jászberény–DABE 9:9

Jászberény: Matalin 3, Győr R. 2, Tóth B. 2, Roszik 1, Matalin–Győr R. páros 1.

Mezőtúr–Vecsés 15:3

Mezőtúr: Szelei Á. 4, Papp D. 4, Takács L. 3, Szelei Sz. 2/2, Szelei Sz.–Papp páros 1, Szelei Á.–Takács páros 1.

Az NB II. Dél-keleti csoportjának állása: 1. Jászberény 20 pont, 2. Gödöllő II. 20, 3. Kecskemét 19, 4. Mezőtúr 19, 5. Mezőberény II. 15, 6. Jászkun Volán 15, 7. Pénzügyőr II. 15, 8. DABE 15, 9. Kisújszállás 13, 10. Vecsés 9 pont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában