Vízilabda

2020.01.29. 09:32

A szolnoki Angyal Dániel első aranyát szerezte világversenyen

Az egész országnak szereztek örömöt férfi vízilabdázóink, amikor vasárnap este megnyerték az Európa-bajnokságot.

Varga Csaba

Angyal Dániel (balra) szolnoki színekben is rendre kiemelkedőt nyújt

Forrás: SZVSC/Illyés Csaba

Fotó: ILLYES CSABA

Az olimpiai repülőjegyet is megváltó csapatunk egyik oszlopos tagja Angyal Dániel, aki társaihoz hasonlóan sokat tett a győzelemért. Angyal Daniról tudni kell, immár másfél éve szerepel a Szolnoki Dózsa sorai­ban. Maradjunk azonban az Eb-nél és a válogatottnál, amelynek színeiben már több világversenyen is járt, de most először szerzett aranyérmet.

– Szép lassan megy az emésztés – mondta hírportálunknak a 27 éves vízipólós.

– Egy biztos, jó dolog Európa-bajnoki aranyérmet nyerni. Fantasztikus érzés volt együtt ünnepelni a társakkal és azzal a több ezer nézővel, akik színültig megtöltötték a Duna Arénát, és azokkal, akik a tévé képernyője előtt örültek a sikerünknek. Jó érzés bajnoknak lenni.

Angyal Dani végig megbízhatóan védekezett, pólós nyelven szólva bekkelt, az emberelőnyös figurákban fontos szerepet játszott, és centerposzton is megállta a helyét. És akkor még nem beszéltünk távoli találatairól. Többek között a spanyolok elleni döntőben is fontos gólt szerzett, amikor 1–3-as állást követően szépítő bombájával kezdte meg a felzárkózást válogatottunk.

Angyal Dániel (balra) szolnoki színekben is rendre kiemelkedőt nyújt
Fotó: SZVSC/Illyés Csaba

– Csapatmunka volt, mindenki hozzátette a magáét. Szükség volt mindannyiunk jó játékára – folytatta Dani, aki arról is beszélt, hogy a döntőt követően egy szűk körű koccintáson vettek részt, ahol jól érezték magukat. Fáradtak voltak, nem mentek bele az éjszakába, örültek, hogy pihenhettek.

– Már itt vagyok Szolnokon, beszállok én is a fiúkhoz, hiszen minden szinten jön a folytatás, az erőltetett menet. Szombaton bajnokit játszunk a fővárosban az UVSE ellen, jövő szerdán pedig BL-meccsen fogadjuk a német Spandaut. Innentől heti két meccs vár ránk honi és nemzetközi szinten egyaránt. A szolnoki klubban, a városban jól érzem magam, nem véletlen, hogy tavaly nyáron két évvel hosszabbítottam meg a szerződésemet.

Még szerencse, hogy az olimpiai kvalifikációt megszerezték, így nem kell a tavasszal selejtezőre utazniuk, ez idő alatt készülhetnek a folytatásra. Nyáron pedig jöhet az olimpia, ahol az Eb-vel ellentétben nem tizenhárom, csak tizenkét játékos lesz nevezhető. Még nagyobb harc lesz a csapatba kerülésért.

– Ezzel én is tisztában vagyok. Eddig is mindent megtettem, hogy sikeres legyek, sportszerűen éltem és készültem a mérkőzésekre. Egy biztos, nagy harc lesz az olimpiai csapatba kerülésért, állok elébe.

Angyal Dániel Eb-statisztikája

Játékidő: 63:29

Gól/lövés: 7/10

Labdaszerzés: –

Blokk: –

Technikai hiba: 4

Személyi hiba: 8

Forrás: Nemzeti Sport

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában