Galériával/Labdarúgás - NB II.

2020.02.23. 19:30

Emberhátrányban is megmentett egy pontot a Szolnoki MÁV

A Szolnoki MÁV vasárnap 1–1-es döntetlen játszott hazai pályán a Siófok ellen, pedig fél órát emberhátrányban futballozott Rokszin Ádám kiállítása után.

Varga Balázs

Fotó: Fodor Orsolya

Zahorecz Krisztiánra és Mile Sándorra, két egykori szolnoki játékosra emlékeztek meg a mérkőzés előtt a csapatok, a játékvezetők és a nézők. Ezt követően indult útjára a labda a Tiszaligetben, és a MÁV FC egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a forduló előtt harmadik helyezett Siófokkal szemben.

Az első félidőben a hazai csapat volt a veszélyesebb, bár ez túl sok helyzetben nem nyilvánult meg. Egyszer Rokszin Ádám sarkazása után lőtt Tisza Kálmán – aki ezúttal is védőként jutott szóhoz –, de célt tévesztett. Később Albert Ádám szabadrúgása okozott zavart a vendégkapu előtt, de gól ebből a helyzetből sem született. A Siófok viszont még ennyi problémát sem okozott a hazai védelemnek, így 0–0-val fordultak a csapatok.

A második félidő elején azonban hamar hátrányba került a MÁV. Molnár-Farkas Tamás helyett ezúttal Csáki Kálmán állt a kapuban, főként a fiatalszabály miatt, hiszen Horgosi Donát több hétre kidőlt a legutóbbi mérkőzésen. A 19 éves hálóőr sajnos benne volt a gólban: Remili Mohamed szabadrúgása után Réti Patrik bólintott tizenegy méterről, és nem túl erős fejese utat talált a hazai kapuba (0–1). Biztos volt, hogy innen nagyon nehéz dolga lesz a Szolnoknak, és a 63. percben a helyzet még reménytelenebbé vált. Rokszin szabálytalankodott, és ezután megkapta a második sárga lapját, így a kék-fehérek emberhátrányba kerültek. Tegyük hozzá, a játékvezető döntése meglehetősen szigorúnak tűnt.

Két percre rá a rendkívül harcos Novák Csanádot buktatták a tizenhatoson belül, de az egyértelműnek látszó büntető helyett a bíró továbbot intett. A Siófok hiába játszott több emberrel, nem mutattak semmit, gyakorlatilag a hármas sípszót várták. Az utolsó húsz percben így a MÁV FC támadott folyamatosan, küzdöttek és harcoltak a fiúk. Egy-két veszélyes szituáció kialakult a vendégek tizenhatosán belül, ám igazi helyzetet nem tudtak kidolgozni a mieink. A 90. percben aztán Novák tűnt el a siófoki büntetőterületen belül, csatárunkat talán lökték, ám nem lehetett jól látni az esetet. Mindenesetre a játékvezető tizenegyest ítélt, amelyhez a sértett állt oda, és magabiztosan értékesítette is a büntetőt (1–1).

A MÁV FC így végül pontot mentett, amire maximálisan rá is szolgált, ezáltal pedig elmondhatja magáról, hogy még veretlen a tavaszi szezonban. A többi eredmény alakulásának fényében nagyon is kellett az egy pont, hiszen az Ajka és Tiszakécske nyert, de szerencsére a Budaörs és a Haladás nem bírt egymással. Folytatás jövő vasárnap 17 órától, amikor a Szolnok a Szeged vendége lesz az NB II. 26. fordulójában.

SZOLNOKI MÁV FC – BFC SIÓFOK 1–1 (0–0)

Tiszaligeti Stadion, 800 néző. Vezette: Nagy Róbert (Punyi Gyula, Belicza Bence)

SZOLNOK: Csáki – Tisza K. (Kotula, 70.), Kovács O., Tamás L. – Földi M. (Tóth B., 84.) – Csirmaz, Rokszin, Albert Á., Bárdos – Novák Cs., Vólent (Szabó P., 59.). Vezetőedző: Csábi József

SIÓFOK: Hutvágner – Kővári, Lorentz, Jagodics B. (Izing, 33.), Kiss B. – Réti, Horváth A., Csilus T. – György N. (Jánvári, a szünetben), Remili – Elek B. (Horváth P., 51.). Vezetőedző: Gál István

Gólszerzők: Novák (90. – tizenegyesből), ill. Réti (48.)

Kiállítva: Rokszin (63.)

Csábi József: – Szünetben elégedetlen voltam a döntetlennel, a második félidőben azonban a kapott gól és a kiállítás után örülhettünk az egy pontnak. Büszke vagyok játékosaimra, főleg az utolsó tizenöt percben nyújtott teljesítményük miatt.

Gál István: – Szakmailag nem lehet értékelni ezt a mérkőzést, mert gyalázatos, hogy egy ilyen szép stadionban ilyen a gyepszőnyeg... Megnyert mérkőzést engedtünk ki a kezünkből, csalódott vagyok.

További eredmények: Győr–Szeged 1–3, Budaörs–Szombathelyi Haladás 1–1, Soroksár–Budafok 1–2, Békéscsaba–Vác 0–0, Tisza­kécske–Nyíregyháza Spar­tacus 2–1, Kazincbarcika–Vasas 0–2, Csákvár–Gyirmót 1–1, Ajka–MTK 2–0

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában