Kosárlabda

2020.03.17. 18:37

A Szolnoki Olajbányász és a JKSE számára is véget ért az idény

Kedd délután döntött az MKOSZ: a kosárlabda-bajnokságok idei kiírásai később sem folytatódnak majd.

Varga Balázs

Az amerikai hátvéd, Andre Jones (23-as mezszámmal) volt a Szolnoki Olajbányász legponterősebb játékosa

Fotó: Kiss János

A Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetsége (MKOSZ) kedd délután ülésezett, és úgy határozott – az első és másodosztályú klubok javaslatai alapján –, hogy az összes korosztályban minden kosárlabda-bajnokságot befejezettnek tekint. Bajnokot nem hirdetnek egyik osztályban sem, és kieső csapat sem lesz.

A nemzetközi kupás szerepléssel kapcsolatban azonban most még döntés nem született. A szövetség arra ösztönzi a klubokat, hogy a sportolói szerződéseket lehetőleg közös megegyezéssel zárják le. A férfi Magyar Kupa nyolcas döntőjét törölték, így győztest ott sem hirdetnek.

Fotó: Kiss János

Tehát a férfi NB I.-ben szereplő Szolnoki Olajbányász és Jászberény számára is véget ért a szezon, és nyilván nagy kérdés, mi lesz a légiósokkal, kik maradnak a jelenlegi keretből. Talán a JKSE lehet a legkevésbé szomorú a döntés miatt, hiszen így a kiesés veszélye nem fenyegeti, a bajnokságot végig vezető Falco viszont aligha lejt örömtáncot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában