fogathajtás

2020.07.12. 17:00

A megye első versenyére készülnek Tiszaföldváron

Augusztusban mérik majd össze tudásukat Tiszaföldváron a fogathajtók.

P. Pusztai Nóra

Forrás: SzaboLinke Photography

A vírushelyzet a lovassportokra is rányomta a bélyegét.

– Talán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a versenyekre való felkészülés intenzitása nagymértékben csökkent a tavaszi bizonytalanság miatt, azonban egy-két hónap aktív munkával vissza tudják nyerni a fogatok a versenyformájukat. Az áprilisra tervezett közös edzések elmaradtak. A versenyzők egyéni edzésterv alapján, önállóan készülnek a megméretésekre – tudtuk meg Tóth Ferenctől, a Tiszaföldvári Lovas Klub Sport Egyesület és a megyei fogathajtó szövetség elnökétől.

– Június elején egyeztettünk a megyebeli szervezőkkel, ahol megalkottuk a 2020. évi versenynaptárat. A terveknek csak a töredéke fog megvalósulni, ennek oka egyrészt a hónapokat csúszó szezonkezdés, másrészt pedig a forráshiány, hiszen több önkormányzat is átcsoportosította a korábban erre szánt összeget – mondta.

Szabó Bence új összeállítással készül a megyei versenyekre
Fotó: SzaboLinke Photography

Jász-Nagykun-Szolnok megyében augusztus 1-jén Tiszaföldváron lesz az első verseny, erre gőzerővel készül a tavaly országos bajnoki címet szerző Szabó Bence is.

– Otthoni edzésekkel készültem fel az idei szezonra. Először ezen a hétvégén Békés megyében versenyzem majd, hogy mire nálunk is indulnak a megméretések, formába lendüljek – emelte ki Szabó Bence, aki idén egy új összeállítású kettes fogattal nevez a szezonra.

– Bár még össze kell szoknunk, de reális célkitűzésnek tartom, hogy a megyei bajnokságban felállhatok a dobogóra és ezzel indulási jogot nyerek majd az októberi balatonlellei országos döntőre – számolt be terveiről a fiatal fogathajtó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában