LABDARÚGÁS / GALÉRIÁVAL

2020.08.14. 09:32

A TVSE hátrányból fordított, a JFC a legjobbkor rúgta a góljait

Mindkét csapatunk magabiztos győzelmet aratott az NB III. harmadik fordulójában. A Tiszafüred három, míg a Jászberény két góllal bizonyult jobbnak szerdai ellenfelénél.

Varga Balázs

A sárga-zöld mezes Tiszafüred a második félidőben megfordította a Tállya elleni meccset

Fotó: Pesti József

Lehet mondani, hogy az első félidőben a szervezetten és jól játszó Tállya lefocizta a Tiszafüredet. A térfélcserét követően már többet birtokolta a labdát a hazai gárda, majd a cserék, Háda Zoltán és Szabó Tamás lendületet vittek a játékba. Az egyenlítő gól után már csak egy csapat volt a pályán, a fürediek húsz perc alatt lerendezték a meccset. A végén a fellelkesült hazai publikum vastapssal köszönte meg a kedvencek parádés második félidei teljesítményét.

TISZAFÜREDI VSE–TÁLLYA KSE 4–1 (0–1)

Lipcsey Elemér Sporttelep, 350 néző. Vezette: Somogyi Sára (Szarvas László, Hovanecz Máté)

Tiszafüred: Ladányi – LAKATOS K., Mészáros N. Csiki N. Tóth N. (Háda, 46.) – BARZSÓ (Dáné, 82.), Kalóz, Vincze P., – Barna V., KALMÁR F., Csikós L. (Szabó T., 63.).

Edző: Dorcsák Zoltán.

Tállya: Tarr – Tóth Sz., Ru­bish, Fazekas M. (Lavrik, 78.), Tóth L. – Huszti D. (Motkó, 63.), Ohár, Szegedi, Fenyőfalvi –, BOCSI, Jano.

Edző: Uray Attila.

Gólszerzők: Kalmár F. 2 (60., 76.), Kalóz (71.), Barzsó (80.), ill. Vincze P. (9. – öngól)

Percről percre

9. perc: bal oldali vendégszöglet után az elmélázó hazai védők között Fenyőfalvi Csaba közelről lőtt a hálóba (0–1).

60. perc: Csiki Norbert jobb oldali szögletét a berobbanó Kalmár Ferenc mintegy hat méterről a vendégkapu bal oldalába fejelte (1–1).

71. perc: Barzsó Attila jobb oldali szögletét követően a hosszú kapufánál résen lévő Kalóz Ádám közelről passzolta a hálóba a labdát (2–1).

76. perc: Kalmár Ferenc a baloldalon lépett ki egy labdával, és a fölöslegesen kifutó tállyai kapus mellett a bal sarokba lőtt (3–1).

80. perc: ezúttal Szabó Tamás lódult meg a baloldalon, 18 méteres lövését még hárította a vendégek hálóőre, ám a kipattanót Barzsó Attila kíméletlenül bevágta a kapuba (4–1).

Dorcsák Zoltán: – Kényszerűségből változtatni kellett a kezdőcsapaton, valószínűleg emiatt gyenge játékot produkáltunk az első félidőben. A szünetben váltottunk, és ezzel meg tudtuk lepni az ellenfelet, amire már nem volt válaszuk.

Uray Attila: – Az első félidőben mutatott teljesítményünket követően nem volt előjele ennek a végeredménynek. A második félidőben nem figyeltünk oda a pontrúgásokra, és a hazaiak vezetőgólja után már nem tudtunk visszajönni a meccsbe. Ennél azért többre számítottunk.

A berényi csapat, mondhatni, a legjobbkor rúgta a góljait a Kisvárda második számú együttesének, hiszen először már 55 másodperc után betalált, majd a szünet előtt ismét vezetést szerzett. A magabiztosan játszó JFC a második félidőben bebiztosította győzelmét, így továbbra is veretlen, és emellett felugrott a dobogó alsó fokára.

KISVÁRDA II.–JÁSZBERÉNYI FC 1–3 (1–2)

Várkerti Stadion, 250 néző. Vezette: Tóth Tamás (Kovács Zoltán, Kövér Tamás)

Kisvárda II.: Odincov – Czene, Vass O., Szimovics, Si­korszki – ZLICSICS (Kirjuhin, 65.), Szőr – Himics (Czérna, 86.), Mihalik, Riznicsenko (Durueke, 69.) – Jelena.

Edző: Szabó Balázs.

Jászberény: Bonica – Szemere, Torkos, Aranyos, Süttő – Lőrincz A. (Gergely P., 57.) – FEKETE O., ALBERT Á., Szöllősi (Szanyi, 76.), Pálinkás – HODGYAI (Fekete M., 54.).

Edző: Német Gyula.

Gólszerzők: Zlicsics (26.), ill. Hodgyai 2 (1., 43.), Albert Á. (65.)

Percről percre

1. perc: Lőrincz Attila 16 méteres lövését még védte Ar­tem Odincov, ám a kipattanó egy védőről Hodgyai László elé került, aki az ötösről a bal alsóba pofozta a labdát (0–1).

26. perc: Czene Zalán jobb oldali beadását Lazar Zlicsics a hosszún, öt méterről fejelte a hálóba (1–1).

43. perc: Aranyos Mózes cselezte le magát a jobb oldalon az alapvonalra, pontosan emelt középre, Hodgyai László pedig nyolc méterről a hálóba bólintott (1–2).

65. perc: Albert Ádám a bal oldalról végzett el szabadrúgást, a hosszú sarok irányába ívelt labdájához nem ért hozzá senki, így az akadálytalanul hullott a bal sarokba (1–3).

Szabó Balázs: – Fölénk nőtt a Jászberény, amely játékban sokkal jobb volt, mint mi. Azt gondoltam, az egyenlítés fel fogja hozni a csapatunkat, de az egy az egy elleni párharcokat folyamatosan elvesztettük, ellenfelünk létszámfölényt tudott kialakítani, és két egyéni hibából újabb gólokat kaptunk, mi pedig már nem tudtunk betalálni.

Német Gyula: – Nagyon-nagyon örülök a győzelemnek, mert jó csapat otthonában szereztünk három pontot, és idegenben nyerni bármilyen bajnokságban nagy fegyverténynek számít. Nagyon sokat is tettünk a sikerért, amit meg is érdemeltünk. Csapatom még alakulóban van, de nagyon akarják a srácok a sikert, és úgy érzem, jó társaság van kialakulóban Jászberényben. Külön öröm, hogy klubelnökünk születésnapján arattuk ezt a szép győzelmet, őt sikerült megörvendeztetnünk, és meg is siratnunk egyben. Tavaly ugyanez nem jött össze, mert akkor egy ugyanilyen gyönyörű stadionban három–hármas döntetlent értünk el Debrecenben.

A Jászberény legközelebb, azaz vasárnap rangadót játszik, hiszen a még hibátlan, második helyen álló Ceglédet fogadja. A Tiszafüred az egyelőre nyeretlen, 17. helyezett Hatvanhoz látogat a negyedik fordulóban. Mindkét találkozó 17.30-kor veszi majd kezdetét.

További eredmények: Sényő–Mezőkövesd II. 5–0, Salgótarján–Putnok 2–0, Balassagyarmat–Hatvan 1–1, Cegléd–Gyöngyös 2–0, Sajóbábony–DVTK II. 0–0, Tiszaújváros–DVSC II. 3–1, Eger–BVSC-Zugló 0–2, Tiszakécske–Füzesgyarmat 3–0.

„Mi is nagyon egyben vagyunk!”

– A nagy meleg és a vasárnapi putnoki meccs után a szokottnál tompábbak voltunk az első félidőben – mondta a két gólt szerző tiszafüredi támadó, Kalmár Ferenc. – A második játékrészben próbáltunk javítani, szerencsére jól szálltak be a cserék, pontrúgásaink után pedig megfordítottuk az állást, utána szétesett a tállyai csapat. Örülünk az újabb hazai győzelemnek, és készülünk a vasárnapi hatvani fellépésünkre. Tudjuk, hogy jó csapat a Hatvan, de mint láthatták, mi is nagyon egyben vagyunk!

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában