Kosárlabda

2020.11.27. 07:00

A nemzeti csapatnak el kell hagynia Szlovéniát

Koronavírus-fertőzések miatt a magyar válogatott nem játssza le a szombatra és hétfőre kiírt osztrákok és szlovénok elleni Európa-bajnoki selejtezőmérkőzéseit Ljubljanában, melyeket várhatóan februárban pótolnak be – adta hírül a magyar szövetség (MKOSZ) csütörtökön.

Varga Balázs

Forrás: Shutterstock

Miután a Szolnoki Olajbányász kosarasa, Pongó Máté és a korábban a piros-feketéknél szintén megforduló Tóth Norbert pozitív tesztet produkált, a szerda esti vizsgálat immár negatív eredményt hozott. A szombati szereplésükhöz még egy negatív teszt kellett volna, azonban erre – legalábbis Szlovéniában – már nem lesz szükség, a válogatottnak ugyanis el kellett hagynia a selejtező helyszínét.

– Bízunk a magyar orvostudományban, és nem hisszük, hogy ők hibáztak volna. Minden szabályt betartottunk, és abban sem hiszek, hogy összeesküvés áldozatai lennénk. Az érintett játékosok hazautaztak, kevesen maradtunk, nagyon sújtott bennünket a járvány, és korrekt volt a FIBA, amikor a halasztás mellett döntött – nyilatkozta Sztojan Ivkovics szövetségi kapitány az M1 tévécsatornának.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában