Muay Thai / Németh Zsombor

2020.11.30. 11:30

A világbajnoki cím megszerzése a célja a fegyverneki harcosnak

Felsorolni is nehéz a fegyverneki származású Németh Zsombor muay thai-ban elért sikereit. A profi világbajnoki cím még várat magára, ám minden adott ahhoz, hogy egyszer a vb-n is felállhasson a dobogó legfelső fokára.

Szoljon.hu

Forrás: Beküldött fotó

Németh Zsomborról nem lehet azt mondani, hogy egy átlagos srác. A tizenöt éves fegyverneki fiú bokszolóként kezdte pályafutását, ám négy évvel ezelőtt Thaiföldre költözött családjával, ahol megismerkedett a muay thai-jal, melynek a távol-keleti ország a hazája.

– Korábban Fegyverneken éltem, 4 évvel ezelőtt úgy döntöttek a szüleim, hogy olyan iskolában kell tanulnunk a bátyámmal, mely megnyitja a kaput a világ lehetőségei felé – mondta az ifjú harcos.

Fotó: Beküldött fotó

A muay thai egy védőfelszerelés nélküli, kesztyűben vívott full concact küzdősport, melyet a versenyzők amatőr és profi szinten űzhetnek. Zsombor a sportolás mellett az iskolát sem hanyagolja el, bátyjával együtt pedig ezen a téren is nagyon sikeresek.

– A testvérem rendkívüli tehetség, hiszen angolul, spanyolul, németül, franciául is beszél, jelenleg pedig Manchesterben tanul informatikát. Én angolul, thaiul, illetve egy kicsit franciául és egy kicsit németül is beszélek. Rendkívül magas szintű képzést kapunk a reál tudományok, a természettudományok és a társadalomtudományok terén, tavaly pedig a bátyámhoz hasonlóan tanulmányi- és sportösztöndíjat kaptam az iskolától. Reggel 6 órakor szoktam kelni, majd futni megyek, 7 órától pedig már az iskolában vagyok, délután fél 4-ig. Öt órától fél 9-ig tartanak edzéseim és csak utána van időm tanulni – mondta el egy átlagos napját Zsombor.

Az eredményei önmagáért beszélnek: 60 amatőr mérkőzés mellett 15 profi összecsapást is megvívott már, ahol a mérlege 12 győzelem és mindössze 3 vereség. A bajnoki címeit pedig felsorolni sem egyszerű: kétszeres Muay Thai magyar bajnok, kétszeres K-1 magyar bajnok, Kyokushin karate magyar bajnok, WFMC K-1 világbajnok, EMC Muay Thai Európa-bajnok, kétszeres Golden Mongkol győztes, emellett szlovák és szlovén bajnok, valamint 5. helyezést ért el az IFMA Muay Thai-világbajnokságon.

Fotó: Beküldött fotó

Zsombor többször küzdött már 1-2 évvel idősebbekkel és 5-7 kilóval nehezebb ellenfelekkel is, ez ugyanis nagyban segíti a fejlődését.

– Nem a nehezebb ellenféltől lehet sokat tanulni, hanem a felkészültektől. A tudás nem a súlytól függ. A mérkőzések előtt mérlegelés van, ahol grammra pontosan kell hozni a súlyt. A súlydifferencia órási előny lehet az azonos technikai tudású versenyzőknél, mert az ütő- és rúgóerő rendkívül különböző lehet a nagyobb súly miatt. Azért kellett nagyobb súlyú ellenfelekkel küzdenem, mert a saját súlycsoportomban már senki nem állt ki ellenem Európában – részletezte a sportoló.

Célja mindig az, hogy megnyerje a következő mérkőzést, bárki is legyen az ellenfele. Szeretne minél több címet begyűjteni, nagy álma a Muay Thai világbajnoki cím. Mint mondta, ő csak teszi a dolgát, tanul, edz és építi a jövőjét.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában