KOSÁRLABDA

2020.12.08. 07:00

Idegenbeli mérkőzés vár mindkét csapatunkra

Mindkét NB I.-es férficsapatunk idegenben lép pályára bajnoki mérkőzésen kedden 18 órakor.

Varga Balázs

Forrás: Shutterstock

A Szolnoki Olajbányász több mint másfél hónapos kihagyás után két győzelemmel tért vissza: előbb a Szedeákot verte meg 84–78-ra idegenben, majd otthon ütötte ki a Kaposvárt 100–69-re. Kedden pedig az Oroszlány vendége lesz az Olaj, amely az előző szezonban mindkét bajnokiját elveszítette (77–64-re és 73–66-ra) az OSE Lions ellen.

Habár az oroszlányi gárda három győzelmet és hat vereséget gyűjtött be eddig, idén sem lehet lebecsülni. Legutóbb a Fal­có­tól csupán hét ponttal kaptak ki, előtte pedig – szintén hazai pályán – legyőzték az Albát 91–86-ra, ráadásul a másik két sikerüket is otthon érték el, így várhatóan nem lesz könnyű nyernie az Olajnak az „oroszlánbarlangban”.

Rátérve a Jászberényre: a jászsági együttes továbbra is komoly gödörben van, győzelem nélkül áll a bajnokságban, miután szombaton a Körmendtől is kikapott hazai környezetben. Nem tudni, a PVSK vendégeként mire mehet a JKSE, de azért meglepetés lenne, ha épp Pécsett törné meg a csapat a rossz sorozatát. Bár az is igaz, hogy a hazaiak sem brillíroznak eddig – két győzelem és négy vereség a mérlegük –, de a sikereiket éppen otthon aratták, csak a DEAC tudott onnan boldogan távozni.

A hétközi program

Kedd: Oroszlány–Szolnoki Olajbányász, Pécs–Jászberény, Sopron–Kaposvár, 18.00.

Szerda: Körmend–Szedeák, 16.30, Zalaegerszeg–Atomerőmű, 18.00.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!