Vízilabda

2021.01.06. 07:00

Szolnoki játékosokat is behívtak a válogatottba

A keretszűkítés után a tavaly januári Európa-bajnokságon aranyérmes csapatból kilenc játékos, valamint két újonc, a szolnoki Konarik Ákos és a ferencvárosi Vigvári Vendel is helyet kapott a 15 fős magyar férfi vízilabda-válogatottban, amely péntektől vasárnapig Debrecenben játszik a világliga végjátékában – számolt be róla az MTI.

Varga Csaba

Angyal Dániel (labdával)

Fotó: Kiss János

Konarik mellett szolnoki részről Nagy Viktor, Angyal Dániel, Kovács Gergő és Nagy Ádám is készülhet a megméretésre.

Märcz Tamás szövetségi kapitány és együttese a kedd délelőtti tréninget követően utazott a torna helyszínére, ahol az olimpiai kvótás gárda pénteken az olaszokkal játszik negyeddöntőt. Amennyiben a magyar csapat nyer, akkor szombaton a Horvátország–Montenegró összecsapás győztesével találkozik. A helyosztókra vasárnap kerül sor.

– Az alapvető célunk a világligával, hogy tovább épüljünk, hiszen keressük a legmegfelelőbb csapatot a következő világversenyre, történetesen az olimpiára – nyilatkozta az MTI-nek a szövetségi kapitány.

– Fiatal, lendületes csapat a mostani, van benne egy kis konkurenciaharc, ami mindig jót tesz. Nagy presszió nincs rajtunk, annak ellenére, hogy itthon játsszunk. Nehéz három mérkőzés lesz, de a sok hiányzó ellenére szeretnénk markáns csapatot felvonultatni, és szeretném, ha látszódna az a koncepció, amely mentén játszunk, attól függetlenül, hogy mi van az eredményjelző táblán.

Angyal Dániel
Fotó: Kiss János

A magyar keret

Kapusok: Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Erdélyi Balázs (OSC), Hosnyánszky Norbert (Honvéd), Jansik Szilárd (FTC), Konarik Ákos (Szolnok), Kovács Gergő (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Német Toni (FTC), Pohl Zoltán (FTC) Sedlmayer Tamás (FTC), Vigvári Vendel (FTC).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában