Asztalitenisz

2021.01.08. 07:00

Szudi Ádám felgyógyult, és már Tokióra koncentrál

Koronavírus-fertőzése után ismét teljes értékű edzésmunkát végez a szolnoki kötődésű Szu­di Ádám, aki továbbra is reménykedik abban, hogy Pergel Szandrával vegyes párosban ott lehet a tokiói olimpián.

Varga Balázs

A magyar bajnoki címvédő Szudi Ádám egyik vágya, hogy a felnőtt Eb-n is érmet szerezzen, erre az idén is lesz lehetősége

Forrás: MTI

Az osztrák Wels légiósáról – aki a hazai versenyeken a Jászkun Volán SC színeiben szerepel – egy nappal a Bajnokok Ligája decemberi, düsseldorfi buboréktornája előtt derült ki, hogy elkapta a vírust, így nem is tarthatott klubcsapatával a viadalra. A játékos az M4 Sport Sporthíradóban csütörtökön elmondta, néhány hétig még óvatosabban tréningezett, de most már teljes erőbedobással készül Budapesten.

Pergel Szandrával alkotott párosuk a járvány kirobbanása előtt a 14. helyen állt a világranglistán, ez azóta sem változott, és mivel az olimpián 16 duó indulhat vegyes párosban, jó esélyük van a kvótaszerzésre.

– A nemzetközi szövetség még nem közölte annak a versenynek a helyét és időpontját, ahonnan ki lehet jutni a játékokra, ezért minél több tornán szeretnénk elindulni, hogy a világranglistás pozíciónk minél előkelőbb legyen – jelentette ki a játékos, hozzátéve: szerinte nagyon jó esélyük van arra, hogy kijussanak Tokióba.

Az európai egyéni olimpiai selejtezőt majd februárban rendezik, a világselejtező pedig március közepén lesz Dohában. A magyar női csapat – így két egyéni játékos is – már kvótás, Magyarország még férfi egyesben és vegyes párosban hajt indulási jogra.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában