Vízilabda

2021.02.11. 07:00

Szolnoki játékosok is szerepelnek a válogatottban

Mint tudjuk, női vízilabda-válogatottunk januárban harcolta ki az olimpiai részvételt, míg férfi nemzeti csapatunk már a tavalyi Európa-bajnoki győzelemmel kvalifikálta magát a tokiói olimpiára. Ezért a mieinket csak annyiban érinti a Rotterdamban vasárnap kezdődő olimpiai selejtező, hogy a torna miatt szünetelnek a bajnoki küzdelmek.

Varga Csaba

A szolnokiak bekkje, Angyal Dániel (labdával) ezúttal is meghívót kapott a válogatott edzőtáborába

Fotó: Csabai István

Mindez nem azt jelenti, hogy megáll az élet a honi póló háza táján, a példának okáért Märcz Tamás szövetségi kapitány csapata egyhetes edzőtáborba vonul a jövő héten. A szakember a bajnoki listavezető Szolnoki Dózsa együtteséből négy vízipólóst – Nagy Viktor, Angyal Dániel, Konarik Ákos, Nagy Ádám – hívott meg az összetartásra.

A szolnokiak bekkje, Angyal Dániel (labdával) ezúttal is meghívót kapott a válogatott edzőtáborába
Fotó: Csabai István

A tervezett program szerint vasárnaptól keddig Budapesten készülnek a fiúk, majd szerdán Szegedre utaznak, ahol a szerb válogatottal együtt három napon át kétkapuznak. A közös felkészülés zárasaként pedig egy hivatalos mérkőzést is beiktatnak a felek, ami egyben uszodaavató is lesz február 20-án, szombaton. Ekkor adják át ugyanis a Tiszavirág Sportuszoda nevű létesítményt, amelyben többek között helyet kapott egy 50x25 méter hosszú versenymedence, méghozzá egy 1300 néző befogadására alkalmas lelátóval.

A magyar válogatott kerete:

Kapusok: Lévai Márton (OSC), Kardos Gergely (Doua, francia), Nagy Viktor (Szolnok), Vogel Soma (FTC)

Mezőnyjátékosok: Angyal Dániel (Szolnok), Baksa Benedek (Eger), Burián Gergely (OSC), Bátori Bence (Vasas), Erdélyi Balázs (OSC), Gyárfás Tamás (BVSC), Hárai Balázs (OSC), Konarik Ákos (Szolnok), Manhercz Krisztán (OSC), Mezei Tamás (FTC), Nagy Ádám (Szolnok), Pásztor Mátyás (BVSC), Pohl Zoltán (FTC), Sánta Dániel (Szeged), Sedlmayer Tamás (FTC), Vig­vári Vendel (FTC), Zalánki Gergő (FTC)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában