kosárlabda

2021.07.18. 14:59

Sikeredző ül le a jászberényi kispadra

Az elkövetkező évadban Földi Sándor lesz a vezetőedzője a Jászberényi KSE kosárlabdacsapatának – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Varga Balázs

Földi Sándor

Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

Mint ismert, az elmúlt szezon végén búcsúzott az élvonaltól a JKSE, így a 2021–22-es bajnoki idényt az NB I/B-ben kezdi meg. Várható volt, hogy lesznek változások a klub életében, és ugyan a játékoskeretről még nem igazán tudunk semmit, az már biztos, hogy Földi Sándor irányítja majd a berényi gárdát.

Földi Sándor
Fotó: Tumbász Hédi/Nemzeti Sport

A Vajdaságból származó szakember magyarországi edzői karrierje épp Szolnokon kezdődött 1986-ban. Ezt követően több magyar együttesnél dolgozott, többek között a Kaposvárral bajnoki címet, míg a Fal­cóval ezüstérmet nyert. A 70 éves tréner a JKSE kispadján is ült már, a 2012–2013-as idényben az alapszakaszban a negyedik, a középszakaszban az ötödik helyen zárt a jászsági csapattal, majd a rájátszásban sem sokon múlt a négy közé jutás, az általa vezetett együttes 3–2-re kapott ki a kaposváriaktól.

A hosszú évek óta az utánpótlás-nevelés terén dolgozó Földi Sándor segítője játékos-edzőként Miljan Rakics lesz. A 35 éves kosarast sem kell bemutatni a sportág honi szerelmeseinek, a szerb-magyar hátvéd korábban a Szolnoki Olaj soraiban kétszer-kétszer nyert bajnokságot és Magyar Kupát, és emellett Jászberényben is közönségkedvenc­nek számított, hiszen több időszakban is erősítette a kék-fehér alakulatot.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában