fiba 3x3

2021.08.09. 16:40

Közönségsiker Szolnokon, bent vannak csapataink az Ek döntőben

Öt napon át pattogott a labda a szolnoki 3x3-as kosártornán, a Tiszai hajósok terén felállított mini stadionban. Az első három napon a FIBA Nemzetek Ligája küzdelmei zajlottak a magyar férfi és női U23-as válogatottunk a vártnál szerényebben szerepelt, egy-egy győzelemmel zárták a küzdelemsorozatot.

Varga Csaba

Telt ház és remek hangulat volt a meccseken

Fotó: Kiss János

Szombaton és vasárnap este már az U17-es csapatok a FIBA Európa-kupa selejtezőjében léptek pályára, méghozzá telt ház előtt. A fiúk mezőnyében a 12 döntős helyből hat volt még kiadó. A hölgyeknél viszont mindössze három hely kelt el előzetesen, így 9 csapat is kvalifikálhatta még magát az Európa-kupa fináléjába.

A Kőházi Bence–Szabó Dániel–Ságodi Róbert–Horváth Ádám összeállítású fiúk ugyan kikaptak a németektől, de a horvátokat és franciákat is legyőzték így kvalifikálták magukat a döntőbe, amit majd szeptemberben rendezek Lisszabonban. Jó kis csapatot rakott össze a Lekli József- Halmai Norbert alkotta edzőpáros, amely megérdemelten harcolta ki a fináléba jutást.

A magyar lányok – Dávid Mia, Perényi Lídia, Zsámár Panna, Nagy Réka –, akiket Földi Attila edző irányított előbb Ausztria 19–8-as, majd tegnap este Lengyelország 18–15-ös legyőzésével biztosították helyüket a kontinensviadalon.

Immár ötödik alkalommal adott otthont Szolnok FIBA 3X3-as tornának, amelyen 18 ország legjobbjai voltak érdekeltek, esténként remek hangulatban, rendre telt ház előtt zajlottak a meccsek, szerencsére nem maradtak el a magyar sikerek sem.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában