kosárlabda

2021.08.29. 21:49

Szurkolóival találkozott az Olajbányász csapata

Szurkolói ankétra várták a kosár szurkolókat a Tiszaligetbe, ahol találkozhattak a játékosokkal, a szakmai stábbal, valamint a klubvezetőkkel.

Varga Csaba

Forrás: olajofficial.hu

Csősz Tamás ügyvezető igazgatót az elvárásokról, tervekről faggatták. Az ügyvezető elmondta, hogy mindig a legjobb eredményre törekednek, a playoffhelyek egyikét mindenképpen meg szeretnék szerezni. Az biztos, hogy a nemzetközi szereplés miatt is igen kemény, hosszú szezon vár csapatunkra.

Pór Péter szakmai igazgatót leginkább az Európa-kupa-esélyekről kérdezték a drukkerek. Az Olajjal sok nagy sikert elért szakember szerint már a csoportból való továbbjutás is komoly bravúrnak számítana:

– Az izraeli és a lengyel klub kosárlabda is a legjobbak közé tartozik a kontinensen, míg a nagyváradiak az elmúlt évadban az elődöntőig menetelnek.

Az ötödik légiós érkezésről is kérdezték Pór Pétert, aki elmondta, egy 3-as és 4-es poszton használható kosárlabdázóban gondolkodnak, vannak kiszemeltjeik, de nem akarják elkapkodni a választást.

– Lényegében készen állunk a rajtra – hangsúlyozta.

Gasper Potocnik vezetőedző néhány mondatban visszatekintett az elmúlt évadra. Azt mondta, kellemes meglepetés volt a döntőbe jutás, de azt kudarcként élte meg, hogy elbukták a finálé mindent eldöntő ötödik összecsapását, ráadásul hazai pályán. Most minden edzésen, meccsen azért fognak dolgozni, hogy ők legyenek a legjobbak.

A szurkolók természetesen a játékosokat is kérdezték, az edzésekről, a terveikről mindannyian állították, hogy jó a hangulat soraikban, pokoli kemények a tréningek, és az előttük álló évadból is a legtöbbet akarják kihozni.

Majd Csősz Tamás elmondta, hogy a mostani évadtól új bérlet- és jegyértékesítési rendszert vezetnek be, a megszokott helyszíni értékesítés mellett online vásárlási lehetőséget is biztosítanak a szurkolók számára. A lényeg tehát, hogy szeptember első napjától értékesítik a bérleteket a Tiszaligeti Sportcsarnokban. Minderről bővebb felvilágosítást a klub hivatalos online felületein kaphatnak az érdeklődök.

Végül és nem utolsósorban, mint ahogy az elmúlt években is megszokhattuk, a szimpatizánsok közös fotókat készítettek a játékosokkal, emellett aláírásokat gyűjtött be tőlük.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában