Asztalitenisz

2021.09.02. 07:00

Megyei játékosokkal a soraiban jutott ki az Eb-re a magyar csapat

A vártnál nehezebben ugyan, de a magyar férfiválogatott a minap kvalifikálta magát a szeptember végén kezdődő kolozsvári Európa-bajnokságra.

Varga Balázs

Ecseki (balra) és Szudi a végén örülhetett

Forrás: Nemzeti Sport

Fotó: Dömötör Csaba

A mieink soraiban ott volt a szolnoki születésű Szu­di Ádám és a zagyvarékasi kötődésű Ecseki Nándor is a kvalifikáció során, míg a csapat harmadik tagja a mindössze 20 éves Juhász Patrik volt. Az első párharcot meglepetésre 3:2-re elveszítette a magyar együttes, a norvégok ellen Szudi csupán egy meccset tudott nyerni, míg Ecse­ki egyet sem. A finnek ellen sikerült javítani, de a 3:1-es győzelem ellenére – rosszabb szettarányunk miatt – csak a csoport második helyén végeztünk, így a selejtező második szakaszában tovább kellett harcolni a kijutásért.

Ott is volt miért izgulni, mert Svájc ellen Szudi egy 11:1-es játszmagyőzelem után a következő három játszmát elveszítette, így a mieink hátrányba kerültek. Azonban aztán sikerült javítani – Szu­di­nak is –, s 3:1-gyel abszolválni a párharcot.

Jöhetett a minitorna döntője, ahol Izrael volt az ellenfél. Itt bár voltak szoros játszmák, azonban mindhárom magyar asztaliteniszező legyőzte vetélytársát, a 3:0-s siker pedig azt jelentette, hogy a magyar válogatott kijutott a kontinenstornára.

A szeptember 28-tól október 3-ig tartó kolozsvári Európa-bajnokságon 26 férficsapat szerepel majd, valamint 24 női – köztük a női válogatottunk, amelynek részvétele már korábban biztossá vált.

Ecseki (balra) és Szudi a végén örülhetett
Fotó: Dömötör Csaba / Nemzeti Sport

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában