2021.10.27. 07:00
Újabb fontos összecsapás vár a Tisza-parti piros-fekete gárdára
Újra FIBA Európa-kupa-mérkőzést játszik a Szolnoki Olajbányász, amely szerdán 18 órakor a CSM CSU Oradea legénysége ellen lép pályára a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Badzim (labdával) jó játékára is szükség lesz Portóban
Fotó: Mészáros János
A harmadik fordulónál tartunk a második számú FIBA-sorozatban, amelyben az Olajbányász meccsnullra áll, hiszen első hazai találkozóján 17 ponttal verte a portugál FC Porto csapatát, majd ugyanekkora különbséggel kapott ki a Legia varsói otthonában.
Most következik a nagyváradi csapat, amely 16 éve szerepel a román első ligában, azóta három bajnoki címet szerzett. Az elmúlt évadban az Olajhoz hasonlóan a második helyen végeztek, szintén 3–2-re kaptak ki a döntőben. Szépen szerepeltek az Európa-kupában is, hiszen egészen az elődöntőig meneteltek, ahol kikaptak a lengyel Slam csapatától, de a harmadik helyet kiharcolták, miután legyőzték az olasz Parma legénységét. A mostani évadban három amerikai, két litván, egy-egy francia és szerb játékost foglalkoztatnak, és továbbra is náluk játszik a román válogatott kapitánya, Bogdan Nicolescu. A kuparajtjuk viszont nem sikerült, előbb hazai pályán játszva 76–66-ra kikaptak a Legiától, majd 75–63-ra alulmaradtak Portóban.
Az Olaj viszont ötvenszázalékos mérleggel várja a szerda esti folytatást. Jó a hangulat soraikban, igaz, szerdán kikaptak Varsóban, de vasárnap nagy rangadót nyertek az Alba Fehérvár otthonában. Pongó Mátéval, a szolnokiak válogatott játékosával előbb az Alba elleni meccsről beszéltünk.
– Nagy élmény volt a vasárnapi rangadó már csak azért is, mert Marcell öcsém ellen játszottam, aki nyár óta a fehérváriakat erősíti, nagyot küzdöttünk egymással. Szüleink és testvérbátyánk, Máté, aki a Baja kosarasa, is ott volt a meccsen. Nagyon örültünk társaimmal a győzelemnek, hiszen óriási hajrával fordítottunk. Hétfő este óta viszont már a Nagyvárad elleni összecsapásra készülünk. Tudjuk, ez sem lesz könnyű mérkőzés, hiszen ellenfelünk jó csapat, nem téveszthet meg bennünket, hogy két vereséggel állnak. Azzal is tisztában vagyunk, hogy nem lazsálhatjuk el a meccsek első félidejét, negyven percen át kell koncentrálnunk – mondta.

Fotó: Dömötör Csaba/NS
Az Olaj vezetőedzője, Gasper Potocnik is nehéz mérkőzésre számít.
– Két vereséggel áll az Oradea, ez azt jelenti, hogy a szerdai találkozó nagyon veszélyes lesz – mondta a BB1.hu-nak a szlovén szakember. – Biztosan kemény meccs lesz ez a számunkra, de hazai pályán játszunk, megvannak a céljaink, sikeresek szeretnénk lenni. A szokásos módon készültünk, hiszen nem volt sok időnk, szóval nem volt lehetőségünk mondjuk, egy teljesen új dolgot kitalálni. Úgy hiszen, a mérkőzés az apró részletekben fog eldőlni, például, hogy ki lesz a fizikálisabb, agresszívabb, ki játszik több energiával. Természetesen a minőség is fontos lesz, de szerintem ötven-ötven százalék esélye van mindkét félnek. Hiszek a szurkolóinkban és abban, hogy segíteni fognak nekünk, ahogy azt tették már sokszor. Ebben az esetben pedig már a mi feladatunk lesz a legjobbunkat nyújtani, és ezután meglátjuk, hogy a végén sikeresek tudunk-e lenni.