labdarúgás NB III.

2021.11.06. 07:00

Ismét esélyesként léphet pályára a MÁV FC

A Szolnoki MÁV másod-, míg a JFC, a TVSE és a TFC harmadosztályú bajnokin mérkőzésen lép pályára vasárnap 13 órától.

V. B.

20210926 Szolnok Szolnoki MÁV Kecskemét foci

Újra kiesőjelölt ellen

Legutóbb a 19. helyezett Békéscsabával játszott 1–1-es döntetlent a MÁV, ezúttal pedig a szintén kieső helyen álló, a 18. pozíciót elfoglaló III. Kerület vendége lesz a kék-fehér alakulat. A fővárosi csapat a gyenge rajt után mostanában már nem szerepel rosszul, a Vasast és a Kecskemétet is megszorongatta, ennek ellenére nem lehetetlen vendégként a három pont megszerzése.

A hazai pálya esélye

A Tiszafüred a BKV Előre bravúros, 2–0-s legyőzése után ismét otthon szerepel, mivel a Kisvárda II. elleni találkozó pályaválasztói jogát felcserélték a felek. A várdai tartalékcsapat a negyedik helyen áll, ráadásul hat meccs óta veretlen, tehát ezúttal is rendkívül nehéz mérkőzésre készülhet a TVSE, amely jó időre elveszítette Nagy Olivért, akinek múlt vasárnap elszakadt a keresztszalagja.

Zsinórban három siker után fogadja a Jászberény a 17. helyezett Tállyát, amely ellen egyértelmű esélyesnek számít, így mindenképp ki kellene használni a jó formát.

Nem sokon múlt az első győzelem, de a Törökszentmiklós valóban nagyon balszerencsés volt az SBTC ellen (1–1). A holtponton tehát még nem sikerült átlendülni, ám a legutóbb öt győzelem után vereséget szenvedő, 12. helyen álló DVTK II. ellen újra meg kell próbálni, s kihasználni, hogy nem a legstabilabb a diósgyőri „fakó” védelme.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában