Labdarúgás

2021.12.12. 16:03

Kikapott, így a kiesőzónában telel a Szolnoki MÁV

Az első félidőben kihagyta a Szolnoki MÁV a helyzeteit a Szentlőrinc vendégeként, amely a második játékrészben megbosszulta magát, így a kék-fehérek pont nélkül maradtak az NB II. 20. fordulójában.

Varga Balázs

Fotó: Löffler Péter/Új Dunántúli Napló

Úgy készült az idei utolsó mérkőzésére a szolnoki együttes, hogy ezt megelőzően tíz meccsen nem tudta győztesen elhagyni a labdát. Valószínűleg Csábi József vezetőedző emiatt (is) küldött támadószellemű csapatot a pályára, ugyanis három csatár is volt a kezdőben, Irmes Dávid, Lakatos István és Tóth László. Jól is rajtolt a találkozón a kék-fehér gárda, először Rokszin Ádám lőtt távolról, majd Irmes maradt le az ötösön egy bepasszról. Ezt követően a játék áttevődött a mezőnybe, s nem igazán alakultak ki a helyzetek. Aztán a 34. percben vendégziccert láthatott a nem túl nagy számú közönség, de Irmes hat méterről nem tudta átemelni Prokop Rostislavot. A szünet előtt pedig Tóth László került oda a hazai kapu elé, de a támadó lövésébe belevetődtek.

A biztató első félidő után, amelyben a Szentlőrincnek nem igazán volt helyzete, a hazaiak kettőt cseréltek, ami meghozta számukra a várt változást. Főleg Szinanovics Szinan volt aktív, de Kovács Péternek Nagy Zsombor fejesénél kellett védenie. A Szolnok ekkor nem tudott veszélyeztetni, a piros-feketék pedig tizenegyeshez jutottak a játékrész közepén: Szinanovics beadásába Tisza Kálmán ért bele kézzel, a büntetőt pedig Harsányi István a kapu jobb oldalába vágta (1–0). Öt perc sem telt, amikor ismét betalált a Szentlőrinc. Harsányit engedte vissza a pályára a játékvezető az ápolás után, aki így az előre vágott labdával Kovács Péterre vezethette a labdát, és ugyan a kapus még hárítani tudott, de Bányai Péter a kipattanót a bal alsóba gurította (2–0).

Fotó: Löffler Péter/Új Dunántúli Napló

Húsz perce maradt a MÁV-nak, hogy valahogy pontot mentsen, azonban kétgólos hátrányban már nem volt meg a hit, és sajnos a helyzetek sem jöttek. Vereséget szenvedett a szolnoki csapat, így nem sikerült javítania az év utolsó bajnokiján, amellyel nemcsak a nyeretlenségi sorozat nőtt tovább, hanem a kiesőzónába is visszacsúszott. A 19. helyen telelnek tehát a kék-fehérek, ebből a pozícióból várhatják a január 30-i „tavaszi” rajtot.

SZENTLŐRINC SE–SZOLNOKI MÁV FC 2–0 (0–0)

Pécs, PMFC Stadion, 50 néző. Vezette: Farkas Tibor (Kul­man Tamás, Ország Péter)

SZENTLŐRINC: PROKOK – Erdélyi, Hesz, KERESZTES B., Nagy Zs. (Havas, 78.) – Török L., Cenaj (Újvárosi, 91.) – HARSÁNYI (Törőcsik, 85.), Kiss-Szemán, Biben (BÁNYAI, a szünetben) – Kovács M. (SZINANOVICS, a szünetben). Vezetőedző: Marián Sluka

SZOLNOK: KOVÁCS P. – Szabó A., Kovács O., Papp Sz., Tóth B. – ROKSZIN, Tisza K., Földi M. (Gohér, 85.) – Irmes, Lakatos I., Tóth L. (Tömösvári, 75.). Vezetőedző: Csábi József

Gólszerzők: Harsányi (66. – tizenegyesből), Bányai (70.)

Mesterszemmel

Marián Sluka: – Sokáig vártunk a sikerre. Több párharcot kell megnyernünk, keményen kell dolgoznunk a tavasszal.

Csábi József: – Az őszünk leképezése volt ez a találkozó. Az első félidőben három gólt is szerezhettünk volna, a második játékrészben aztán mi kaptunk kettőt.

További eredmények: 

Budafok–III. Kerület 0–3, Dorog–Nyíregyháza 2–0, Tiszakécske–Győr 0–1, Budaörs–Kecskemét 0–3, Soroksár–Siófok 0–1, Szeged–Békéscsaba 1–2, Haladás–Pécs 0–1, Ajka–Vasas 2–2, Diósgyőr–Csákvár 3–2

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában