Labdarúgás

2022.01.20. 17:22

Edzőmérkőzések után érkezők a JFC-nél és a TFC-nél

A Jászberény és a Törökszentmiklós is pályára lépett harmadosztályú csapataink közül edzőmérkőzésen.

Varga Balázs

Fotó: Pesti József

A Berény a Ceglédet fogadta, s ugyan a vendégek szereztek vezetést, a hazaiak hamar fordítottak, azonban a rutinos, szolnoki nevelésű Hamar Ádám duplájával nyertek a vendégek. Közben a JFC-nél bejelentették, hogy megegyeztek a Nagykáta kapusával, Papp Norberttel.

Jászberényi FC–Ceglédi VSE 2–3 (2–3)

Jászberény, műfüves pálya

JFC, I. félidő: Menczeles – László K., Tóth O., Sza­nyi, Uram – Erdős – Borics, Szőllősi, Palcsó, Lakatos D. – Szan­ku. II. félidő: Papp N. – László K., Palcsó, Uram, Borbás – Erdős – Muhari, Kurunczi, Balla, Izsold – Varga L. Edző: Német Gyula

Gólszerzők: Erdős (10.), Lakatos D. (25.), ill. Ficsór (5.), Hamar 2 (35., 42.)

A miklósiak a megyei első osztályú Szeged-Csanád Gro­sics Akadémia II.-vel játszottak Örményesen, s ugyan Pataki Zoltán betalált, végül a szegedi tartalékcsapat örülhetett. Csütörtökön pedig biztossá vált – az MLSZ adatbankja alapján –, hogy a TFC leigazolta Oro­vecz Ádámot Hódmezővásárhelyről, illetve a klub teszteli a Szolnoki MÁV kapusát, Csáki Kálmánt, aki a napokban aláírhat Miklóson.

TFC-Veteriner–Szeged-Csanád GA II. 1–2 (1–1)

Örményes, műfüves pálya

Törökszentmiklós: Csáki K. – Gusztafik, Tóth N., Héder A., Lakatos K., Héder R. – Oro­vecz, Katona, Csúri – Pataki, Sze­csei. Edző: Gergely Mátyás

Törökszentmiklósi gólszerző: Pataki

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában