Galériával frissítve

2022.01.06. 06:45

Vendégsiker született a Tiszaligetben

A kosárlabda-bajnokság 16. fordulójának csúcsrangadóját a tavalyi szezon két döntőse, a Szolnoki Olajbányász és a Falco KC vívta a Tiszaligeti Sportcsarnokban.

Varga Csaba

Fotó: Mészáros János

Fotó: Mészáros János

A csapatok legutóbb október 2-án találkoztak egymással a vasi fővárosban, akkor a házigazdák 82–69-es győzelmet arattak. Az Olajnál jó hír volt, hogy a kisebb sérüléssel bajlódó Marjan Cakarun is játékra jelentkezett. 

Telt ház előtt remek hangulatban kezdődött az összecsapás. Solano jó megmozdulásaival vezetett az elején az Olaj, aztán szép lassan átvette az irányítást a Falco, játékosai szórták a triplákat, ebben és Somogyi és Bneke járt az élen. A hazaik pedig hamar elveszítették a ritmust, különösen támadásban hibáztak sokat. A folytatásban sem változott a játék képe a vasiak szinte mindent bedobtak, az első félidőbeli 48 pontjukból tizenegyet triplából értek el. 

Tehát nehéz helyzetben, húsz pontos hátrányból kezdték a második félidőt a piros-feketék, 28–48. 

Egy 11–2-es rohammal nyitották a játékrészt a hazaiak, 39–50. Erre föl rögtön időt kért a Falco,  de lendületben maradt az Olaj, és Cummings triplájával feljött 47–52-re. A szolnoki szurkolótábor űzte-hajtotta kedvenceit, akik tizenhármat dolgoztak le húsz pontos hátrányukból a záró negyedre, 53–60.   A negyedik felvonásban, Cakarun vezérletével tovább zárkózott a hazai gárda, volt hogy már csak négy pont volt a hátránya. Sajnos hajrában újabb fontos triplákat dobtak a sárga-feketék, akik ezzel bebiztosították győzelmüket. 

SZOLNOKI OLAJBÁNYÁSZ– FALCO-VOLVO ALPOK AUTÓ SZOMBATHELY 69–84 (15–23, 13–25, 25–12, 16–24)

Tiszaligeti Sportcsarnok, 2000 néző. V: Földházi, Papp P., Frányó.

SZOLNOK: Pongó Máté 3/3, SOLANO 12/6, Cummings 10/3, Szubotics 8, Taiwo 2. Csere: Pallai, CAKARUN 21, Badzim 6, Zsíros, Kovács P.,Rudner 7/6. Edző: Gasper Potocnik.

SZOMBATHELY: Váradi 2, SOMOGYI 22/15, BENKE 21/15, Golomán 2, Keller Á. 8. Csere: PERL 9, Barac 1, Clark 8/6, KOVÁCS B. 11/9. Edző: Milos Konakov.

Az eredmény alakulása

4. perc: 6–2. 8 p.: 11–17. 14. p.: 19–29. 17. p.: 24–39. 24. p.: 41–50. 28. p.: 51–56. 34. p: 59–66. 38. p.: 68–74. 40. p.:69–82.

– Teljesen megérdemelten nyerte meg a rangadót a Falco csapata. Az első félidőben sajnos sok hibával játszottunk, ami nem fér bele, egy ilyen szintű együttes ellen. A második félidőben nagy tűzzel játszottunk, de nem tudtuk utolérni vetélytársunkat – értékelt a  lefújás után Gasper Potocnik, a szolnokiak edzője. 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában