Frissítve / Vízilabda

2022.03.26. 17:38

Döntetlent játszott a Dózsa a rangadón

A vízilabda-bajnokság alapszakaszának záró fordulójában 11–11-es döntetlent játszott a Szolnoki Dózsa az OSC fővárosi otthonában.

Varga Csaba

Forrás: Földi Imre/Nemzeti Sport

Jól kezdett a második helyen tanyázó szolnoki legénység a harmadik OSC elleni rangadón. Bilal Gbadamassi és Konarik Ákos emberelőnyből elért pazar találatával pillanatok alatt két gólos előnyhöz jutottak. A folytatásban összekapták magukat a hazaiak és negyed végére utolérték a Dózsát, Jansik Dávid szép lövésével mégis vendég vezetéssel zárult az első negyed, 4–5. 

 

A továbbiakban azonban a fővárosiak akarata érvényesült. Csacsovszky Erikék 7–5-re húztak el a szolnokiaktól, akik közben elveszítették Igor Zovicot, aki cserés kiállítást kapott a játékvezetőktől. Az első félidő végén ismét nagy formában játszó Konarik villant, majd Nagy Ádám lövését azonban a kapufa hárította, 7–6. 
 

A térfélcsere után ismét a az OSC percei következtek, hiszen kétszer is három gólos előnyt építettek fel, ám 10–7-es állást követően Angyal Dániel egy emberelőnyt értékesített, majd kisvártatva öt méterest harcolt ki, amit Konarik küldött a helyére, 10–9. 

 

Mint ahogy ahogy az várható volt, a zárófelvonás óriási izgalmakat hozott, előbb Kovács Gergő egyenlített, de Burján Gergő ismét az OSC-nek szerzett előnyt, 11–10. Konarik passzát Nagy Ádám lőtte be a hazaiak hálójába 68 másodperccel vége előtt. Az utolsó percben mindkét csapat kapott egy-egy emberlőnyt, előbb Nagy Ádám, majd a hazai oldalon Manhercz Krisztián is eladta a labdát, így döntetlen lett a rangadó végeredménye, 11–11. 

 

Az alapszakaszban így a Ferencváros mögött a Szolnok lett a második, a harmadik helyen az OSC, a negyediken pedig a Vasas végzett. A Szolnok–OSC párharc az elődöntőben folytatódik, a fővárosiak 4–3-ra vezetnek a párharcban. A folytatás jövő szombaton, Szolnokon.     
 

GENESYS OSC ÚJBUDA–SZOLNOKI DÓZSA 11–11 (4–5, 3–1, 3–3, 1–2)

Nyéki uszoda, 700 néző. V: Kovács Cs. T., Füzesi
 

OSC: LÉVAI – Vigvári 1, Manhercz K. 2, CSACSOVSZKY 3, HÁRAI, BURIÁN 3, Várnai. Csere: Dala D. 1, Salamon, Tóth M. 1, Bundschuh, Sziládi. Edző: Varga Dániel
 

SZOLNOK: Bányai – JANSIK D. 2, Kovács G. 1, KONARIK 4, GBADAMASSI 1, Milakovic, Zovic. Csere: ANGYAL 1, Nagy Á. 2, Teleki, Szeghalmi, Schmölcz, Pető A. Edző: Zsivko Gocics
 

Gól – emberelőnyből: 14/7, ill. 14/9
Gól – kettős emberelőnyből: 1/1, ill. 2/0
Gól – ötméteresből: –, ill. 1/1
Kipontozódott: Milakovic (24. p.), Jansik D. (28. p.), Várnai (31. p.)
Kiállítva (végleg, cserével): Zovic (10. p.)

Így látták a szakemberek a meccsek

 

Varga Dániel (a Nemzeti Sportnak): – Érezhetően több volt ez, mint egy alapszakaszmeccs, mindkét csapatnak nagyon fontos volt a találkozó. Ennek megfelelően mindkét fél nagyon sok jó megoldást mutatott be, ugyanakkor sokat is hibázott, úgyhogy mindkét edzőnek lesz feladata a következő mérkőzésig.
 

Zsivko Gocics: – Hektikus mérkőzés volt, de hazudnék, ha azt mondanám, hogy meglepett a sok emberelőny és emberhátrány. Nagyon örülök, hogy visszaküzdöttük magunkat háromgólos hátrányból, az viszont bosszant, hogy az utolsó percben az időkérés utáni emberelőnyös lehetőségből kapura sem lőttünk.      

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában