Kosárlabda

2022.05.24. 06:55

Az Olaj folytatná, a KTE lezárná a párharcot

A harmadik felvonást rendezik a negyeddöntőben, az Olajbányász kedden 17.45-kor (tv: M4 Sport) fogadja a Kecskeméti TE csapatát.

Varga Csaba

Fotó: Nagy Balázs

Mint tudjuk, a KTE 2–0-ra vezet a párharcban, és már csak egy győzelem kell számára az elődöntőbe jutáshoz. 

– Mentálisan egyértelműen rendben vagyunk – mondta a klub honlapjának Forray Gábor, a KTE edzője. 

– Fizikálisan is bírni fogjuk, ám a legutóbbi győzelemnek volt ára. Két meghatározó játékosunk (Jaka Klobucar, Rastko Dramicsanin – a szerk.) szerzett sérülést, és úgy néz ki, hogy nem tudnak pályára lépni kedden. Ettől függetlenül mi úgy készülünk, hogy szeretnénk nyerni, és lezárni a párharcot. Biztos vagyok benne, hogy mindent megtesz majd a Tisza-parti alakulat, hogy otthon tartsa a győzelmet, borzasztóan nehéz összecsapás vár ránk. 

– Meglesz a harmadik meccsen az első győzelem? – kérdeztük Pallai Tamást, a szolnokiak hátvédjét: – Bízunk benne, hogy nyerünk, és ezzel szépítünk az álláson. Tudjuk, hogy nehéz lesz, de ha összeszedjük a védekezésünket, és nem csak időnként, hanem végig koncentrálunk, akkor nyerünk. Pénteken pedig már az egyenlítésért utazhatunk majd Kecskemétre.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában