Atlétika

2022.05.14. 06:57

Futóverseny lesz vasárnap Szolnokon

A futók három táv közül választhatnak.

Varga Csaba

Fotó: Illusztráció/MW

Immár harmadik alkalommal rendezik meg Szolnok belvárosában a Pizza Sprint Félmaraton és Élményfutást, melynek vasárnap délután három órakor lesz az első rajtja a Kossuth téren. A rendezők, a Szolnoki Sportcentrum és a Szolnok TV tájékoztatása szerint három távon, vagyis 7, 14 és 21 kilométeren indulnak a futók, méghozzá három – 30 év alattiak, 31–45 és 46–59 év közöttiek – kategóriában. 

Az útvonalról annyit, hogy a mezőny a Kossuth térről indul, a Szapáry út, Templom út, Mártírok úton keresztül a Reptárig, ahol a repülőgépek között futhatnak el az indulók. Ezután a Tisza-parton folytatják, majd a Tiszavirág hídon át a Tiszaligetbe érkeznek. A campusnál helyezték el a visszafordítót, majd Tisza híd, Tiszaparti sétány útvonalon a Tiszai Hajósok terére érkeznek. A Szapáry úton keresztül futnak be a célba a Kossuth téren. 

Csak emlékeztetőül, a legutóbbi megméretésre 2019-ben nem kevesebb mint 70 településről több mint 400 atléta nevezett, információink szerint vasárnap csúcsmezőny indul majd a viadalon. A rendezők elmondták, hogy a Kossuth teret 12–19 óra, míg a Szapáry út, Templom út, Mártírok útját 14.30–19 óra között lezárják a közúti forgalom elől.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában