Frissítve/Kosárlabda

2022.05.21. 19:59

Kecskeméten is vereséget szenvedett az Olajbányász

A férfi kosárlabda-bajnokság negyeddöntőjének második meccsén a Szolnoki Olajbányász 83–72-re kikapott Kecskeméten, így 2–0-s hátrányban várja a keddi, harmadik összecsapást.

Varga Csaba

Fotó: Nagy Balázs

Fotós: Nagy Balázs

Fotó: Nagy Balázs

Fotós: Nagy Balázs

Nehezen indultak be a felek, mindkét csapat idegesen, kapkodva kosárlabdázott. Tegyük hozzá, hogy mindkét oldalon fegyelmezett, kőkemény védekezést látott a publikum. Kovács Péter triplájánál ugrott először talpra a szép számú szolnoki szurkoló had, míg másik oldalon a hazaiak örökifjú irányítója, Wittmann Krisztián szórt be egy csont nélküli hármast. A folytatásban sem remekeltek a csapatok, az első negyed 10–14-es állással zárult.

A következő játékrészben az Olaj saját nevelésű fiatalja, Pallai Tamás kapta el a fonalat, aki két triplát is bevágott egymás után, mellette Bojan Szubotics is be-be talált. Az előbbi játékos 13, míg az utóbbi 9 pontot jegyzett az első félidőben, ami 35–37 állásnál ért véget.

A fordulást követően is fej-fej mellett halad a két együttes, egészen a 31. percig, amikor Wittmann és Xavier Pollard találataival nyolc ponttal meglépett a KTE, 66–58. Ideges volt  a hangulat a játéktéren, a játékvezetők véleményes ítéleteket követően szórták a technikai hibákat a reklamáló játékosoknak. A hazaiak azonban tartották előnyüket 73–66-os állás után Pollard előbb triplát majd duplát dobott, innentől már nem visszaút a szolnoki csapat számára, amely 83–72-es vereséget szenvedett.

A folytatás kedden 17.45-kor a Tiszaligetben.

Duna Aszfalt-DTKH Kecskemét–Szolnoki Olajbányász 83–72 (10–14, 25–23, 23–18, 25–17)

Kecskemét, Messzi István Sportcsarnok, 1500 néző, V: Földházi T. , Tóth C., Kovács N. 

Kecskemét: Pollard 23/6, Kucsera, Milutinovics 6/3, Klobucar 5, Karahodzsics 13. Csere: Wittmann 30/21, Dramicsanin 6/3, Ivkovics M., Kiss D. Edző: Forray Gábor..

Szolnok: Kovács P. 5/3, Pallai 16/12, Badzim 4/3, Szubotics 15, Cakarun 7. Csere: Cummings 8/3, Rudner, Gilszki 3/3, Young 14. Edző: Gasper Potocnik.

További eredmény: Alba Fehérvár–Sopron 87–72 (az állás: 2–0)      

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában