Frissítve / Labdarúgás - NB II.

2022.05.01. 18:58

Két gólt és három piros lapot kapott a MÁV

Az NB II. 35. fordulójában a Szeged otthonában hiába vezetett a Szolnoki MÁV, a három piros lapot kapó vendégek végül 2–1-re kikaptak.

Varga Balázs

Fotó: MW

Jól kezdett a MÁV a Szeged vendégeként, hiszen a 19. percben sikerült megszerezni a vezetést: egy jobb oldali beadásra Lakatos István érkezett, és jobb belsővel nyolc méterről a jobb sarokba lőtt (0–1). A hazaiak igyekeztek mielőbb kiegyenlíteni, de Hegedűs Lajos többször is bravúrral védett, illetve Germán Tamás fejesénél a léc tetejére pattant a labda.

Ekkor még bírta a nyomást a vendégcsapat, de sajnos a második félidő elején hamar egyenlített a Szeged, miután Tisza Kálmán szabálytalankodott Csoboth Kevinnel szemben a tizenhatoson belül, Horváth Krisztofer pedig értékesítette a büntetőt (1–1). Még pár percig akadtak lövések, ezt követően viszont húsz percre leült a meccs, azonban az utolsó negyedórára ez nagyon megváltozott.

A 78. percben Tóth Bence kapta meg a második sárga lapját, két percre rá pedig Gohér Gergőről a saját kapujába pattant a labda, így megszerezték a vezetést a kék-feketék (2–1). A folytatásban pedig újfent villant a piros lap – nem is egyszer –, előbb Szekszárdi Tamás, majd Kurdics Levente mehetett idő előtt zuhanyozni a második figyelmeztetés után, illetve még Ulviczki Attila kapusedzőt is kiállította a játékvezető.

Nem változott már az eredmény, így nem sikerült pontot szerezniük a kék-fehéreknek a Tisza partján. Vereségével – és a többi meccs alakulása folytán – visszacsúszott az utolsó helyre a MÁV, ám ugyanúgy három pont a hátránya a még bennmaradó 17. helyezettel szemben, mint a forduló előtt.

SZEGED-CSANÁD GROSICS AKADÉMIA–SZOLNOKI MÁV FC 2–1 (0–1)

Szeged, Szent Gellért Fórum, 600 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Rózsa Dávid, Ring Kevin)

SZEGED: Molnár-Farkas – Ódor, Temesvári, Pejovics, Kővári – Simon Á. (Farkas A., 91.), Kovács M. – Dobos Á. (Gréczi, 76.), Horváth K., Csoboth (Daru, 91.) – Germán (Kóródi, 67.). Megbízott edző: Andorka Péter

SZOLNOK: Hegedűs L. – Tisza K. (Szabó A., 75.), Szekszárdi, Tóth B., Gohér – Kónya M., Földi M. (Tömösvári, 67.) – Kurdics, Sipos Z. (Irmes, 84.), Lakatos I. (Hleba, 67.) – Busa (Tóth L., 84.). Vezetőedző: Romanek János

Gólszerzők: Horváth K. (50. – tizenegyesből), Gohér (80. – öngól), ill. Lakatos I. (19.)

Kiállítva: Tóth B. (78.), Szekszárdi (81.), Kurdics (88.)

Mesterszemmel:

Andorka Péter: – Nagyon sok energiát tettünk a mérkőzésbe, mert mentálisan nem voltunk a legegyszerűbb helyzetben az elmúlt hetek kudarcai után. Ráadásul megint az első kapura lövésből gólt kaptunk. A meccs elején nem játszottunk gördülékenyen, de a másodikban már harciasak, gyorsabbak voltunk.

Romanek János: – Nehéz most nyilatkoznom, mert semmi sem indokolta a sok sárga és piros lapot, amit kaptunk... Az első félidőben jól játszottunk, vezettünk, majd a másodikban volt egy tízperces rövidzárlatunk. Szegeden ki lehet kapni, de három játékost elveszítettünk. Most kell nyugodtnak maradnunk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában