Galériával

2022.05.15. 12:31

Megérdemelten nyert a Jászárokszállás

A megyei első osztály 28. fordulójának szombati játéknapján két hazai és két vendéggyőzelem született, a Martfű–Karcag rangadó pedig döntetlent hozott.

Munkatársainktól

Fotó: Pesti József

JVSE-ROSENBERGER–RÁKÓCZIFALVA
5–2 (2–0)
Jászárokszállás, 80 néző. Vezette: Skultéti Csaba.
Jászárokszállás: FARKAS – SERES (PETRÁNYI), NAGY B., NAGY F., RÉDEI, KASZAB Á. (KISS D.), FORGÓ (SZABÓ B.), KASZAB L. (POLYÁK), HÁJOS (KOCSIS), SZABÓ T., SZEPES. Edző: Papp Tamás.
Rákóczifalva: KISS Z. – Szakali, KECSKÉS, Susa, Major, Trecskó (Gáspár), Szokolai, TELKES-TÓTH, Fűzi (Varga), Kómár, Győr. Edző: Ruskó Zsolt.

A hazaiak az első félidei sok lehetőségük közül kettőt kihasználtak, majd egy kicsit kiengedtek, így az ellenfél játszott jobban, és ki is egyenlített, a végén azonban a hazaiak megrázták magukat, és megérdemelten nyertek.

Gólszerzők: Kaszab Á. 2 (17., 89.), Nagy B. (45.), Nagy F. (86.), Kiss D. (91.), ill. Szokolai (56. – tizenegyesből), Varga (83.).
Papp Tamás: – Gratulálok a csapatnak! Rég volt már olyan, hogy három találkozót meg tudtunk nyerni egymás után, és így nyugodtan várhatjuk az utolsó két mérkőzésünket.
Ruskó Zsolt: – Kettő–null után felálltunk, de sajnos a rutin hiányzik a csapatunkból. Igazságosabb lett volna a pontosztozkodás.
Tudósított: Kiss Jenő

JÁNOSHIDA–TISZAPÜSPÖKI
3–0 (1–0)
Jánoshida, 80 néző. Vezette: Szilágyi Sándor.
Jánoshida: KIS – ESZES E. (SÁRKÖZI), KOBELA (ESZES M.), TÚRÓCZI (FÜLEKI), KANALAS, FEKETE (SUKI L.), HOMOJOVSZKI, ANTAL, ZOMBORI, FARKAS, KÓNYA. Edző: Arany László.
Tiszapüspöki: PÓCS – Kada, FERGE, Kutus, Pintér, Szedlák, LUKÁCS R., POLYÁK, Suki I. (Nagy), Lukács D. (Deák), Lólé. Edző: Lukács Kálmán.
A vendégek az egész mérkőzésen tisztátalanul játszottak, ennek eredményeként egy hazai játékos az első fél órában súlyos sérülést szenvedett. A Tiszapüspöki a játékvezetők jóindulatának köszönheti, hogy két kiállítással megúszta a kilencven percet.

Gólszerző: Kanalas 3 (39., 65., 76.).
Kiállítva: Kada (41.), Lukács (41.), Pintér (92.).
Arany László: – Játékosaim átérezték a mérkőzés fontosságát, nem ültek fel az állandó provokációnak, és megérdemelten nyerték meg a mérkőzést.
Lukács Kálmán: – Jó iramú mérkőzésen a játékvezetők nem biztosítottak egyenlő feltételt a játékhoz.
Tudósított: Szöllősi Mátyás

MARTFŰ–KARCAG
0–0
Martfű, 150 néző. Vezette: Szénási Gábor.
Martfű: SZABÓ G. – NAGY F., Draskóczi (Ladányi), Sindel (Bencsik), Polák (Szőke), SZÉKELY, Kóródi (Lengyel), VADAS, Kardos, HEVESI-TÓTH, Szabó. Edző: Papp Erik.
Karcag: CSÚRI – SIMONKA, Bencze, Nagy E., MARUSCSÁK, BALLÓK, Hajdu (Domokos), Nagy N., NAGY Z., Tóth, Szentannai. Edző: Simon Antal.

A Karcag az első játékrész végén megszerezhette volna a vezetést, de a második félidőben mutatott játék alapján a Martfű sokkal közelebb állt a győzelemhez.

Kiállítva: Szabó (88.).
Papp Erik: – Az első játékrészben kiegyenlített játék folyt a pályán, de a második félidei játékunk alapján azt gondolom, hogy közelebb álltunk a győzelemhez. Ettől függetlenül gratulálok a Karcagnak a bajnoki címhez!

Simon Antal: – Egy gólos mérkőzésen mindkét csapat elég feszülten játszott, és inkább a párharcok, az ívelések jellemezték a küzdelmet. Egyik csapat se tudott fölé kerekedni a másiknak, így igazságos döntetlen született.
Tudósított: Papp Erik

SZAJOL–JÁSZFÉNYSZARU
1–2 (1–1)
Szajol, 100 néző. Vezette: Kósa Gábor.
Szajol: Rékasi – Rajna (Sárkány), Dalmadi (Bezzeg), Csajbók, Kiss, KACSKÓ, FELFÖLDI, Fülöp, BENEDEK, Dobos, BODNÁR (Nagy). Megbízott edző: Donkó Krisztián.
Jászfényszaru: KOVÁCS T. – BARTALIS, Dancs, Kakas, SZAKALI, PÉTER, Vaszicsku (Lakatos), Prága (Szívós), Balogh, Drávucz, Szabó. Edző: Kemecsi László.

A hazaiak ordító helyzeteket hagytak ki, amit a vendégek könyörtelenül kihasználtak.

Gólszerzők: Benedek (37.), ill. Prága (29.), Drávucz (67.).
Donkó Krisztián: – Hosszú idő után végre tettünk azért, hogy ma jobbak legyünk, és ez látszott is, de egy hét edzés nem hoz pontot, pontokat.
Kemecsi László: – Soha nem volt még szerencsénk a bajnokság folyamán, a mai mérkőzésen viszont meglett, de sokat is tettünk érte.
Tudósított: Hamar Tünde

KISÚJSZÁLLÁS–TISZAFÖLDVÁR
0–2 (0–1)
Kisújszállás, 120 néző. Vezette: Kóródi Ferenc.
Kisújszállás: Jakab – Balla, VADÁSZ, Váradi, Penti, Kozák (Pápai), Csikós (Csillag), Kálai (BALOGH, Csala), Oros, Szőke R., IMRE. Megbízott edző: Csillag Sándor.
Tiszaföldvár: GERHÁT – GYOMAI, Borgulya, Bódai, Kovács, Huszka (Szőke Á.), Sipos (Pácsa), Kriska (Szűcs), KIS, Pataki, Balla (Pápai). Megbízott edző: Rétes Pál.

A tartalékos hazai csapat jól helytállt a vendégekkel szemben, azonban a huszadik percben a Tiszaföldvár csatárának mezvisszahúzásos szabálytalansága tovább lett engedve, majd ő esett el a tizenhatoson belül, így a hazaiak kaptak egy tizenegyest. Ezt követően egyenlő erők csatája folyt a pályán, amíg a 62. percben a jól eltalált lövés utat talált a hálóba, így döntetlennel zárult a mérkőzés. A sors iróniája, hogy a két csapat négy napon belül ismételten találkozik egymással, de akkor a megyei kupa döntőjén Szolnokon.

Gólszerzők: Kovács (26. – tizenegyesből), Gyomai (62.).
Csillag Sándor: – Gratulálok mindkét csapatnak! Szerdán mindenképpen mi szeretnénk örülni, és ezért mindent meg is fogunk tenni.
Rétes Pál: – Tizenkettő hete veretlen a csapat, sőt, csak egy döntetlenjük van. Minden tisztelet a játékosoké, sokszor parádéznak a pályán, olykor gyengébb teljesítményt nyújtanak, talán ez is egy ilyen mérkőzés volt, de győzni tudtunk, ami erőt adhat a szerdai kupameccsre.
Tudósított: Majláth Antal


Így állnak most a mesterlövészek

10 GÓLOS: Gazdag Gyula (Tószeg), Maruscsák Jan (Karcag), Urbán-Szabó Viktor (Tószeg)
8 GÓLOS: Balla Zalán (Tiszaföldvár), Bartalis Bence (Jászfényszaru), Nagy Norbert (Karcag), Pintér Viktor (Tiszapüspöki)
7 GÓLOS: Baranyi Dominik (Tószeg), Donkó Krisztián (Szajol), Drávucz Milán (Jászfényszaru), Kaszab Ádám (Jászárokszállás), Kormos László (Mezőtúr), Ladányi Dávid (Karcag), Rentler Milán (Újszász), Sárkány Attila (Szajol)
6 GÓLOS: Angyal Csaba (Tiszapüspöki), Antal Gábor (Jánoshida), Fűzi Patrik (Rákóczifalva), Héja Dávid (Tószeg), Kovács Richárd (Karcag), Németh Tamás (Újszász), Szakali Zsombor (Jászfényszaru), Szokolai János (Újszász), Tóth Gergő (Karcag), Vatai Nándor (Újszász)
5 GÓLOS: Benedek Nándor (Szajol), Boldizsár Máté (Tószeg), Kántor Lajos (Mezőtúr), Kardos Norbert (Martfű), Konka Tamás (Újszász), Kutus Henrik (Tiszapüspöki), Mester Máté (Kunhegyes), Nagy Ferenc (Jászárokszállás), Penti Roland (Kisújszállás), Rácz István (Kunszentmárton), Sipos Márk (Tiszaföldvár), Suki Lajos (Jánoshida), Szokolai Viktor (Rákóczifalva), Varga Krisztián (Rákóczifalva)
4 GÓLOS: Aranyos Patrik (Tószeg), Balla Dávid (Kisújszállás), Dobos Dániel (Szajol), Fekete Gábor (Tiszapüspöki), Felföldi Márk (Szajol), Kelemen Lajos (Karcag), Kónya Viktor (Jánoshida), Lakatos Máté (Jászfényszaru), Rupa Róbert (Mezőtúr), Seres Ruben (Jászárokszállás), Szabó Dávid (Kunhegyes).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában