Lábtenisz

2022.06.27. 06:55

A második helyen zárt a Tisza-parti legénység

Hatalmas küzdelemben, óriási izgalmakat követően veszítettek a döntőben a szolnoki tengósok.

Varga Csaba

Az Orosz Zsolt–Cziczás Sándor kettős is jól helytállt a bajnoki meccseken Fotó: Mészáros János

Idén öt együttessel indultak el a bajnokság legmagasabb osztályának küzdelmei.  A soros fordulókban egyéni, páros és hármas mérkőzéseket rendeztek. Az alapszakasz találkozóit tavasszal rendezték meg, a sorozat végén pedig a következő sorrend alakult ki: 1. Balatonakarattya, 2. Szentedre, 3. Szolnok, 4. Hajdúszoboszló. 

A Final Fourt Budapesten rendezték meg.  A szolnoki gárda előbb nagy csatában 0:3-as állásról fordítva 4:3-ra győzte le a Szentendrét, míg másik ágon ugyancsak kis különbséggel a Hajdúszoszló verte meg a Balatonkarattyát. 

Sajnos rosszul kezdtük a finálét

– mondta a Tisza-partiak egyik frontembere, Ács Károly. 

–A szoboszlói alakulat elhúzott 3:0-ra, de nagyot hajrázva 3–3-ra egyenlítettünk. A finálé minden eldöntő hetedik összecsapásán azonban óriási küzdelemben, döntő szettben, mindössze egy  ponttal maradtunk alul, így a második helyen végeztünk. A harmadik pozíciót a Szentendre szerezte meg a Balatonakarattya legyőzésével. Nagyon szép teljesítmény volt, rengeteg bravúrt hoztunk míg eljutottunk a döntőig. A tavalyi nyolcadik helyezés után egyértelmű, hogy minden szinten előreléptünk.  Megróbáljuk egyben tartani a csapatot és jövőre megcélozzuk a bajnoki címet.

A szolnoki legénység: Cziczás Martin, Cziczás Sándor, Orosz Zsolt, Fazekas Péter, Lengyel Béla, Pozderka István, Popon Tamás, Molnár Gábor, Petrik Soma, Muszka Lóránt, Ács Károly, Nagy Máté. Edző: Lengyel Béla, Csapatvezető: dr. Örlős Gábor

Címkék#lábtenisz

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában