Lábtenisz

2022.06.06. 18:31

Ismét kitettek magukért a szolnokiak a Kadi-kupán

Immár 34. alkalommal rendezték meg a Kadi-kupa elnevezésű lábteniszversenyt a Szolnok Tenisz Club ti­sza­ligeti ­pályáin.

Varga Csaba

A profik mezőnyében, a Fazekas Péter (balra), Muszka Lóránd duó háromszettes csatában veszített a döntőben Fotó: Kiss János

Mint minden esztendőben, ezúttal is színvonalas és izgalmas meccseket játszottak az érdekeltek. A szolnokiak legnagyobb örömére csapataik mindhárom kategóriában ott voltak a végelszámolásnál.

A torna atyja és névadója, az egykori válogatott ökölvívó és lábteniszbajnok, Ig­nácz ­Kálmán, ahogy mindenki ismerte, Kadi, sajnos már nincs közöttünk, az égiek csapatát erősíti. Azonban az emléke és a versenysorozat tovább él, és ahogy az elmúlt években, a viadal változatlanul nagy népszerűségnek örvend. Erről is beszélt a torna egyik szervezője, Ács Károly.
– Szerencsére továbbra is nagy érdeklődés kíséri a tornát, ezúttal is 30 páros nevezett a küzdelmekre – kezdte Ács Károly. 

– Bár szombaton reggel hatalmas zivatar zúdult a városra és ezzel együtt a pályákra is, szerencsére szép lassan kivirult az idő, a pályákról eltűnt a víz, s el tudtuk kezdeni a mérkőzéseket. Nyugodt szívvel mondhatom, hogy a sportág színe-java elindult a tornán, válogatottak sora indult a profiknál. Sajnos az utóbbi kategóriában nem sikerült a címvédés Lengyel Béláéknak, akiknek ezúttal meg kellett elégedniük a második hellyel. Ami külön öröm számunkra, hogy a viadal legjobb játékosa egy szolnoki ten­gós, Fazekas Péter lett. 

A sikerek mellett fontos, hogy mindenki elégedetten zárt a közel tizenkét órás versenyen. 

Az eredményhirdetés után – amelyben gazdára találtak a díjak –, a hosszabbításban pedig vacsorával vendégeltük meg a résztvevőket.
Kis híján sikerült a duplázás Fazekas Péternek, vagy ahogy mindenki ismeri, Csülöknek, hiszen a szeniorok között nyertek, míg a profik között csak döntő szettben maradtak alul a Sipos Árpád, Tömböly Dániel duóval szemben.

– Hosszú volt ez a verseny, legalább nyolc órát töltöttem a pályán, nagy meccseket játszottunk, nem csoda, hogy elfáradtam – mondta Péter – Ahogy látom, társaim is jól érezték magukat, de ők is kimerültek a nap végére. De hát ez egy ilyen játék, ha jól számolom, már a tizennyolcadik alkalommal játszottam ezen a mérkőzéssorozaton. Holnap majd keresek egy masszőrt, aki rendbe rakja a lábaimat. Lesz egy kis pihenés, de aztán készülni kell, hiszen két hét múlva szolnoki társaimmal egyetemben az országos csapatdöntőn indulunk, ahol ugyancsak jó eredményt akarunk elérni, mint most a Kadi-kupán. 

A Kadi-kupa eredményei  

Profi kategória: 1. Sipos Árpád (Szeged), Tömböly Dániel (Győr), 2. Lengyel Béla, Fazekas Péter, Muszka Lóránd (Szolnok), 3. Jónás Dávid, Molnár Gábor (Százhalombatta).
Szenior: 1. Fazekas Attila, Fazekas Péter (Szolnok) 2. Kiss Ferenc, Rácz László, Nábelek György (Vác), 3. Barta Mihály, Nagy Zoltán (Sződliget).
Amatőr: 1. Demcsa András, Rádl József (Budapest), 2. Cziczás Sándor, Orosz Zsolt, Nagy Zoltán (Szolnok), 3. Nábalek György, Takács Attila (Fót).
A torna játékosa: Fazekas Péter (Szolnok).

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában