Lábtenisz

2022.06.01. 07:20

Ismét megrendezik a Kadi-kupa tengóverseny a Tiszaligetben

Idén sem marad el a Kadi-kupa, amit immár 34. alkalommal írtak ki a szervezők, a lábtengósok a Szolnok Tenisz Club tiszaligeti pályáin szombaton mérik össze erejüket.

Varga Csaba

Fotó: Illusztráció / Shutterstock.com

A torna atyja és névadója, az egykori ökölvívó és lábteniszbajnok Ignácz Kálmán, vagy ahogy mindenki ismerte, Kadi, már sajnos nincs köztünk, de továbbra is él a népszerű versenysorozat.

Ezúttal is az ország legjobb lábteniszezői látogatnak el a megméretésre, hogy megmérkőzzenek egymással

– mondta a szervezők részéről Ács Károly.

– Több kategóriában is versenyeznek majd az indulók. Nem maradhat el az öregfiúk összecsapása, amelyben a szolnoki párosok próbálják itthon tartani a kupát, akik a címvédés reményében lépnek majd pályára. Mint tudjuk, az elmúlt három esztendőben rendre szolnoki páros nyerte ezt a kategóriát, tavaly a Fehér Norbert–Kun József duó diadalmaskodott, s idén is szoríthatunk értük. A profik között a címvédő Lengyel Béla–Fazekas Péter kettős ezúttal is esélyesként lép majd pályára. A párosok nyílt versenyében csúcsmezőny indul majd, amelyre nemcsak azért neveznek, mert a klasszikus versenyszabály van érvényben, hanem azért is, mert a Kadi-kupa eredménye is beleszámít abba a nyolc versenybe, amelynek majd a szezon végén tartják az eredményhirdetését. Természetesen nagyon várjuk a nézőket is hagyományos viadalunkra, ami szombaton kilenc órakor kezdődik – tette hozzá Ács Károly.

A verseny címvédői

Profi kategória: 1. Lengyel Béla, Pozderka István, Fazekas Péter (Szolnok)

Nyílt kategória: 1. Harsányi Csaba, Bartha Milán, Pécsi Richárd (Balassagyarmat)

Szenior kategória : 1. Fehér Norbert, Kun József, Kocsárdi Gergely (Szolnok) V. Cs.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában