Labdarúgás - NB III.

2022.07.29. 06:56

A kisiklás után ismét sínre állhat a Szolnoki MÁV

Összeállt már az a csapat a Tisza-partiaknál, amely – a remények szerint – helytáll majd az NB III.-ban. A MÁV helyzete nem könnyű: tizennégyen távoztak a nyáron, pénzhiány miatt pedig leginkább fiataljaikban bízhatnak. Néhány régi motoros azért maradt a klubnál.

Jegesi László

Kiléphetnek a fényre a Szolnoki MÁV ifistái is az új NB III.-as szezonban Fotó: Nagy Balázs

Legutóbb a 2018–2019-es szezont töltötte a harmadosztályú bajnokságban a Szolnoki MÁV futballcsapata. Akkor a Keleti csoport küzdelmeiből egy év után sikerült visszakerülni, ám nagy kérdés, hogy ez összejöhet-e a mostani együttesnek is az ezúttal kicsit nehezebbnek ígérkező Közép-ligából. 

– A kiesés mindig fájó, de valamennyiünknek jólesett, hogy a közönség tapssal búcsúzott a játékosoktól a Haladás elleni hazai vereséget követően, értékelve csapatunk küzdeni akarását. Sokan egy igazi befejező támadó hiányára vezették vissza a kiesést, ennek ellenére kevésen múlott, hogy nem a magasabb osztályban folytathatjuk – emlékezett vissza a májusi történésekre Romanek János, a Szolnok vezetőedzője. 

Az egyesület vezetése sem bűnbakot keresett – átlátva a pénzügyi helyzetet is –, újfent a régi trénert bízta meg a csapat vezetésével. 

– Tizennégyen távoztak a tavalyi keretből, akiket anyagiak hiányában nem lehetett minőségi játékosokkal pótolni – mondta Romanek. 

– Ebben a helyzetben még inkább támaszkodni fogunk saját utánpótlásunkra. A fiatalokat felkészítő edzőink évek óta jó munkát végeznek, de az ifibajnokságot nem lehet összehasonlítani a felnőttel. Időt kell adni számukra, az NB III. azonban alkalmas terep lehet arra, hogy bátran kipróbáljuk néhányukat. 

A tréner kitért arra is, hogy az idősebb játékosokat mi motiválhatja majd ebben a ligában. 

– Azt mondtam a fiúknak, hogy aki már aláírta szerződését, annak kutya kötelessége teljes intenzitással edzeni és játszani. 

Többen közülük egyébként már javában építgetik civil karrierjüket is, így például Tisza Kálmán mellett Gohér Gergő és Lengyel Béla is besegít majd az utánpótlás-képzésben.

A vezetőedző szerint már augusztus végén kiderülhet, hol van a helyük a bajnokságban, addig ráadásul több, jónak ígérkező ellenfél is vár rájuk. Mindenesetre az edző fejében már a kezdőcsapat is összeállt, ráadásul a főpróba is jól sikerült (2–0-s győzelem a Tiszafüred ellen), a szurkolók pedig várják a hasonló folytatást. A bajnokságot Makón kezdi a MÁV, a második fordulóban az FTC II. ellen, utána pedig a Bánk csapatával mérkőznek majd.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában