Kosárlabda

2022.07.03. 15:39

Már elsőévesként trófeákat nyert Amerikában a szolnoki Kun Rita

Egy fiatal, magas, szőke lány istápolja, terelgeti, neveli az életre, tanítja a sportág alapjaira a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola nyári kosarastáborának napköziseit. Minden tekintetben maradandó élmény lesz a fiatalok számára, hogy a többi felkészült táborvezető mellett a tizenkilenc esztendős Kun Rita keze alatt is pallérozódhatnak. Az egykori sportiskolás kosaras nemrégen érkezett haza az Egyesült Államokból, ahol csapatával második lett a Nemzeti Egyetemi Junior Bajnokságban.

Mészáros Géza

Rita az idei nyár nagy részét itthon tölti; jelenleg a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola kosártáborának egyik vezetője. Ott adhatja át tudását, ahol egykor ő is megtanulta a sportág alapjait Fotó: Mészáros János

Kis túlzással egy diáktársának köszönheti a 2003-as születésű Kun Rita, hogy kosaras vált belőle. 

– A Szolnoki Szent-Györgyi Albert Általános Iskola egyik házi sportága a kötélugrás. Más mozgásformák kipróbálása mellett én is köteleztem, de nem voltam túl lelkes iránta. Az egyik barátnőm viszont kosarazott, és mindig mondta, próbáljam ki, legalább ott is együtt lehetünk. 

Én pedig kapva kaptam az invitáláson, és hamarosan én is a kosarasoknál találtam magamat.

– Harmadikos lehettem, amikor Terjéki Zoli bácsi keze alá kerültem. Magas voltam és labdaügyes, az alaplépéseket is gyorsan elsajátítottam, így aztán az első sikerélményeim a jövőmet is meghatározták. Bekerültem a suli csapatába, a Szent-Györgyi Szöcskék közé, majd nem sokkal később a Szolnoki Sportiskola is leigazolt, ott pedig Lőcsei Eszter volt az első edzőm – mesélt pályája kezdetéről. 

Rita nagyon gyorsan alapemberré vált, kifinomult játékintelligenciája miatt pedig csapata egyik erőssége lett. A korosztályos tornákon már a szakemberek is a legjobbak között tartották számon. 

– Az általános iskolát kitűnő eredménnyel végeztem el, megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló elismerést is. A bizonyítványom alapján vélhetően bármely helyi gimnáziumba felvettek volna, de nekem ekkorra már éles elképzelésem volt a jövőmről. A középiskolai felvételi előtt ráadásul a Vasas Akadémia visszautasíthatatlan ajánlatot tett. Így már csak erős fővárosi középiskolát kellett keresnem, mert ez számomra elsődleges szempontnak számított. Meg is találtam. A Baár-Madas Református Gimnáziumba felvételiztem, ahová fel is vettek. A tanintézmény és a kollégium is igen közel volt a Vasas Akadémia pályájához, ez pedig ideális helyzet volt – beszélt céltudatos választásairól és vállalásairól a fiatal sportoló. 

Rita hamarosan a Vasas Akadémia erősségévé vált. Az országos U16-os bajnokság 2017–18-as döntőjében a csapatával ezüstérmet szerzett. A következő szezonban folyamatosan remek teljesítményt nyújtott, egyre több percet töltött a pályán, ennek köszönhetően a kadett válogatottba is behívták. 

Ritával a soraiban a leány U16-os nemzeti csapat a kolozsvári Balkán Kupán a bolgárok, a macedónok és a házigazda románok előtt első lett. 

Még ugyanebben az évben az Olimpiai Reménységek Versenyén (ORV) első helyet elért magyar válogatottnak is tagja volt. Ráadásul ez idő tájt a B33-as, azaz a 3x3-as formációban is felölthette magára a címeres mezt, miután a gimnáziumi csapatával megnyerték az országos diákolimpiát. A 2018–19-es bajnokság finisében, amikor harmadikok lettek, a bronzmeccs legjobbja lett, és beválasztották az All Star-csapatba is. Ugyancsak helyet kapott az álomcsapatban a négy város (Ljubljana, Pozsony, Zágráb, Budapest) tornán is. 

Nem vitás, nyílegyenesen felfelé ívelt a pályafutása. Tíz fölötti pontátlagok, magas értékű védő- és támadólepattanók, asszisztok és nem egyszer dupla-duplák fényesítették a statisztikáit. A sikersztori folytatását azonban hirtelen megállította a világjárvány. Miután azonban a koronavírus valamelyest engedett a szorításából, és lassacskán újra beindult a sportélet is, Ritát váratlan ajánlat találta meg. 

– Csorvási Levente játékos-ügynök 2020 novemberében felkeresett. Elmondta, hogy kiválónak ítéli meg a képességeimet, ezért több más játékossal együtt én is a megfigyeltek és az általuk kiválasztottak között vagyok, és ha beleegyezem, akkor kiközvetít észak-amerikai egyetemekhez. Mint majd’ minden fontos döntést, ezt is megbeszéltem a szüleimmel, akik ezúttal is a támogatásukról biztosítottak. A váltás lehetőségét erősítette az is, hogy a Vasas Akadémia épp ez időben még nem ajánlott új szerződést, ezért úgy határoztam, vállalom a megmérettetést. 

A gimnáziumot ugyancsak kitűnő eredménnyel végeztem el, és ebben a suliban is megkaptam a Jó tanuló, jó sportoló elismerést.

– A kiközvetítéshez ez is jó ajánlólevélnek bizonyult, ugyanis az amerikai érettséginek megfelelő SAT-vizsga letétele és a sportpályafutásom csúcspillanatait összefoglaló videó feltöltése mellett az angol nyelvre lefordított bizonyítványomat is el kellett küldenem. Ezek voltak az alapfeltételek a jelentkezéshez. Meglepetésemre négy iskola keresett meg, melyek közül én egy Georgia állambelit választottam – sorolta kiutazása előtti utolsó feladatait is a kosaraslány. 

Rita 2021. augusztus 30-án repülőre szállt, majd pedig egy hosszabb légi út után landolt az „új világban”. Az állam fővárosában, Atlantában az edző fogadta a repülőtéren. A Georgia Highlands College autójával a campusig szállította, majd pedig ellátogattak az iskolacsapat edzésének végére. 

– Nagyon felemelő érzés volt a fogadtatás. A leendő játékostársaim azonnal körbevettek, kérdezgettek, bátorítottak. Nagyon kedvesek voltak velem a lányok, azonnal befogadtak. A csapatházban kétágyas szobák voltak, itt helyeztek el engem is, másodmagammal. Rajtam kívül egy-egy török, orosz és tajvani állampolgárságú lány volt a keretben, akik nem amerikaiak. A legjobbkor érkeztem, hiszen ekkor kezdődött a következő idényre a felkészülés. 

A technikai és taktikai edzéseken újfajta védekező stílust tanultam meg.

– A bajnokság kezdetéig két edzőmeccset és két tornát játszottunk. Az edző engem első csereként vett számításba. Általában tíz-húsz perceket játszottam, ami egy első idényes kosaras esetében átlag feletti időnek számít. A csapattal megnyertük a Georgia konferencia-bajnokságot, majd a területi bajnokságot is, míg a nagy döntőben a házigazda texasi iskola mögött az előkelő második helyet szereztük meg – örvendeztetett meg bennünket a magyar lány az Egyesült Államok-beli sikereivel. 

A Georgia Highlands College egyetemi női kosárcsapata az első idényes Kun Ritával a soraiban idén megnyerte a Georgia állambeli konferencia-, majd a területi bajnokságot is Beküldött fotó

Ugyanakkor némi szomorúságának is hangot adott. 

Mint kiderült ugyanis, amint Rita nem Magyarországon, hanem az USA-ban kezdett kosarazni, az itthoni szövetség, a válogatott mintha megfeledkezett volna róla. És azokról is, akik ugyancsak amerikai egyetemi csapatokban játszanak. 

– Sajnálom, hogy idehaza nem számítanak rám, pedig őszintén mondom, ismét egy remek idény van a hátam mögött. Nem is akármilyen bajnokságban. De hát, ez van! Három évem van még az egyetemből, viszont azt tervezem, hogy nem maradok a tengerentúlon. Ha az elképzelésem sikerül, akkor valamelyik európai topcsapatba, ha tehetném, mondjuk egy olasz klubhoz igazolnék. Olaszul szinte jobban tudok, mint angolul, és az ottani játékstílus, illetve az élet is igen kedvemre való – tervezgetett megint céltudatosan Rita, aki az idei nyárra hazautazott. 

Jelenleg a szüleinél lakik, és Tóth Viktor edző felkérésére a Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola kosarastáborának egyik táborvezetőjeként dolgozik. Fiataloknak tanítja fáradhatatlanul a sportág alapjait. Ott, ahol hajdanán ő is alaposan megtanulta azokat. Mi pedig azt kívánjuk Ritának, hogy a szövetségben valaki találja meg, és adjon neki újra magyar címeres mezt, hiszen a hozzá hasonló kincseket vétek eltékozolni...

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában