Labdarúgás

2022.07.06. 17:19

Remili Mohamed visszatér Jászberénybe

Több, a magyar élvonalban is megfordult labdarúgóval erősített a Jászberényi FC.

Rózsa Róbert

A több mint kétszáz NB I.-es meccsen pályára lépő Remili már a Jászberénnyel edz

Fotó: Pesti József

Alighanem az NB III.-as mezőny egyik legnagyobb fogását könyvelheti el a nyári átigazolási időszakban a Jászberényi FC.

A harmadosztályú klub szerdán jelentette be, hogy szerződtették saját nevelésű játékosukat, Remili Mohamedet, aki már együtt is edz régi-új csapatával, a Monor elleni tegnapi előkészületi mérkőzésen pedig már bevethető is volt.

A 37 éves támadó középpályásról nem csak a berényieknek vannak jó emlékei. Remili öt szezont húzott le a Szolnoki MÁV-nál, ahol a csapat húzóemberévé vált: 107 mérkőzésen 27 góllal segítette a Tisza-parti együttest. Karrierje során 218 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára: játszott Pápán, Újpesten, a Vasasban és Pakson is. Jászberénybe a másodosztályú III. Kerület gárdájából tért vissza, ahol a legutóbb idényben 22 bajnokin ötször volt eredményes.

Nem Remili az egyedüli, NB I.-es múltú visszatérő a jászsági együttesnél. Kedden erősítették meg a szintén saját nevelésű Fejes János leigazolását. A 29 éves balhátvéd a Honvéd érintésével került Győrbe, ahol a Gyirmót gárdájával az NB I.-ben és az NB II.-ben is játszott. Egy berényi visszatérést követően előbb Ceglédre, majd Füzesgyarmatra, onnan Balassagyarmatra igazolt. Végül az Eger csapatától érkezett haza a JFC-hez.

Rá is fér az erősítés a Jászberényre: a csapat az előző idényben a 16. helyen végzett, tavasszal egy meccset sem nyertek, és mindössze három pontot szereztek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában