Labdarúgás

2022.08.12. 06:55

Meghatározó játékosokat akarnak nevelni Szajolban

A megyei labdarúgás átformálódott az elmúlt években, és a legtöbb klub ezzel együtt változott. Szajolban továbbra is erősítik a felnőttcsapatot, de azt vallják, hogy az utánpótlás nevelése és fejlesztése a legfontosabb. A létszámgondjaik oka pont az lehet, hogy nem azt a futballt követik, amit többen is a megyében.

Polák Boglárka

A tavaly hét gólt szerző Benedek Nándor a következő szezonban is a Szajol KLK csapatát erősíti

Fotó: Facebook/Szajol KLK szurkolói klub

A tervezett heti négy edzésből Szajolban csak három valósult meg a felkészülési időszakban, ennek ellenére eredményesnek tartja az elvégzett munkát a csapat edzője, Donkó Krisztián. Még akkor is, ha a tét nélküli mérkőzéseken az eredmények ezt nem igazolták. 

– Az összes edzőmeccs úgy alakult, hogy előtte komoly terhelést kaptak a játékosaink, így a másnapi találkozókon nem voltak elég frissek. Beleszaladtunk nagy vereségekbe, bár ehhez hozzátartozik, hogy játszottak tizenkét-tizenhárom éves fiatalok is – közölte Donkó Krisztián.

Az edző büszkeséggel mondta el lapunknak, ők nem az eredményért futballoznak, hanem hogy az utánpótlásban szereplő játékosaikat minél inkább felkészítsék, és olyan lehetőséget biztosítanak nekik, amit máshol nem kapnának meg. 

A csapat természetesen minden meccsen a legjobban szeretne teljesíteni, de nem céljuk, hogy a tabella tetején végezzenek a szezonban. A fiatalokat azzal motiválják, hogy a legügyesebbek a felnőttekkel edzhetnek, sőt akár játszhatnak is. A Szajol KLK vezetőségének célja, hogy saját nevelésű focistáik a megye legmeghatározóbb játékosai legyenek, még akkor is, ha ez eligazolásokkal jár. 

Legutóbb a balatoni focitáborban ültek össze a gyerekekkel, ahol a szajoli nevelésű Haris Attilát, a Soroksár SC játékosát nézhették a televízióban. Akadnak azért olyan felnőtt focisták, akik nem értenek egyet ezekkel az elvekkel, és más csapatba szerződnek a jobb fizetés érdekében. 

– Irreálisan nagy juttatást kapnak ezen a szinten, pedig ez nem túl magas színvonal. Rengeteg pénzt kifizetnek a játékosoknak, és ez borzasztóan nagy probléma, mert az utánpótláscsapatokra sok helyen jóval kisebb figyelem jut – mesélte méltatlankodva Donkó Krisztián. – Sok sebből vérzik a megyei labdarúgás, és mi ennek vagyunk az áldozatai – összegzett a tréner. 

A szajoli klub egyébként mindig biztosítja a szükséges feltételeket ahhoz, hogy a labdarúgás minősége megfelelő legyen a településen. Ennek jegyében például a megye egyik legjobb pályáját gondozzák a bajnokságban. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában