Galériával frissítve / Labdarúgás - NB III.

2022.08.17. 20:02

Hatalmas karcagi bravúr: legyőzték a listavezető BKV Előrét

Zsinórban második győzelmét szerezte az NB III. Keleti csoportban a Karcag, amely ezúttal az eddigi listavezető BKV Előre otthonából hozta el a három pontot. Fordulatos meccsen vesztett a Jászberény, ikszelt a Füred, a Közép csoportban kikapott a MÁV.

Jegesi László

Jár a taps a Karcagnak. Legyőzték az eddigi listavezető fővárosi BKV Előrét

Fotó: Pesti József

BKV Előre–Karcag 0–1 (0-1)

Budapest, 200 néző, Vezette: Kakuk Szabolcs,

Gólszerző: Máté (36.)

Karcag: Fedinisinec – Tóth M., Virág, Éles – Kuti (Nagy Z.), Tóth. (Miterkó), Gyönyörű (Shadi), Szentannai, Pap Zs. – Oláh (Szabó L.), Máté (Sidibe). Edző: Igor Bogdanovics

A Karcag együttese alaposan rácáfolt a negyedik, hétközi fordulóban a papírformára. Egyértelműen a három forduló után pontveszteség nélkül álló hazaiak számítottak a találkozó esélyeseinek, de a vendégek jó játéka még a már sok mindent megélt BKV szurkolókat is meglepte. A kunsági gárda múlt vasárnap a Putnok ellen már bizonyította, hogy semmi nem lehetetlen számára, erre most rátett még egy lapáttal. A védelem ismét kiválóan működött, kapusuknak vetődnie sem kellett, mindössze néhány beívelt labdát tisztázott. A mérkőzés képe alapján akár több góllal is nyerhettek volna.

Mesterszemmel:

Igor Bogdanovics: Tudtuk, hogy jó csapat ellen játszunk majd, de sikerült akaratunkat rájuk erőltetni. Az első félidőben kiválóan játszottunk, ez volt az eddigi legjobb produkció, amit láttam a fiúktól.

Körösladány – Tiszafüredi VSE 1–1 (1–1)

Körösladány, 300 néző, Vezette: Dobai János

Gólszerző: Czirok (12.) ill. Szabó V. (43.)

Tiszafüred: Tajti – Csábi (Karika), Fehér Zs., Kalóz (Baranyi), Tomola – Mácsai, Vincze (Nagy N.), Földi (Barna) – Kertész, Szabó V., Skulka (Barzsó). Edző: Dorcsák Zoltán

A hazai együttes már a találkozó elején megszerezte a vezetést, ám hiába vette át az irányítást a Tiszafüred a játékot jóformán csak tördelő vendéglátókkal szemben, egyenlíteni csak a játékrész végén tudott. A második félidőben sem változott igazán a játék képe, a vendégek próbálták fokozni a nyomást, de a hajrában megadott, majd hárított büntető miatt még szerencsésnek vallhatják magukat a végeredményt illetően.

Mesterszemmel:

Dorcsák Zoltán: A szokásos védelmi hiba miatt hamar hátrányba kerültünk. Tovább nehezítette a dolgunkat, hogy fel kellett vennünk azt a harcmodort, amit a Kőrösladány ránk erőltetett. Sajnos ebben a játékvezető a hazaiak partnerének bizonyult. Emiatt is – hiába volt több lehetőségünk mint ellenfelünknek – meg kellett elégednünk a döntetlennel.

Jászberényi FC–Sényő 2–3 (1–1)

Vezette: Borbás Bottyán Aurél

Gólszerzők: Remili (6.), Ludasi (64.), ill. Kapacina (36., 51.), Ignéczi (67.)

Jászberény: Menczeles – László, Horváth A., Perevuznik M., Nagy Sz. (Borics) – Palcsó, Szőllősi (Varga), Ludasi, Sárossy – Kurunczi (Muhari), Remili.

Jól kezdett a hazai együttes, Remili már a hatodik percben betalált a Sényő kapujába. A félidő hajrájában azonban büntetőhöz jutottak a vendégek, és nem hibázták el a kínálkozó lehetőséget, 1–1. Fordulás után egy kapushiba nyomán a vezetést is megszerezte a nyírségi ellenfél. Eztán gyors egyenlítés következett, 2–2, de egy újabb vendég találat lehűtötte a kedélyeket.

Mesterszemmel:

Német Gyula: Azt gondolom, hogy nem mindenki érezte át a tét nagyságát. A gödörből most nem látom a kiutat, ráadásul két alapember is kidőlt a sorból. Nincsenek minőségi cseréink, ismét bebizonyosodott, hogy maximum egy-két fiatal lehet egyszerre a pályán.

Dunaújváros–Szolnoki MÁV 4–1 (1-0) 

Vezette: Katona Balázs

Gólszerzők: Jakab (5., 89. p.), Gosztonyi (48.), Szepessy (93.) ill. Iván M. (52.)

Szolnok: Csáki – Nádházi (Lukovszky), Sitku, Tisza, Gohér, Kópis – Lengyel (Fazekas M.), Földi – Antal (Pinto), Iván M., Tömösvári.

A feljutásra is esélyesnek tartott Dunaújváros otthonában nem játszott megilletődötten a fiatal szolnoki csapat. Bár a találkozó elején megkapta szokásos tizenegyesét az ellenfél (hat meccs, öt büntető), a 90 perc nagy részében a vendégek birtokolták a labdát. A második félidő elején újabb rövidzárlat következett, 2–0, s habár Iván Milán révén hamar sikerült a szépítés, a folytatásban a Szolnok nem tudott mit kezdeni fölényével. Csak lehetőségeik voltak, míg ellenfele a hajrában kétszer is betalált.

Mesterszemmel:

Romanek János: Mást mutatott a játék és mást az eredmény. Ezen a napon játszottunk idáig a legszervezettebben, legjobban. Ha ilyen teljesítményt nyújtunk a jövőben is, nem lesz miért szégyenkeznünk.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában