Aranyérmek

2022.08.29. 19:55

Világbajnoki címig lőtték magukat a földvári íjászok

Már az első világbajnokságukon a dobogó tetejére állhattak a tiszaföldváriak. A gyulai megméretésre hónapokig készültek az íjászok. Tóth Mihállyal, az Aranyhegy Íjászok egyesület vezetőjével beszélgettünk az eredményekről és a verseny támasztotta kihívásokról.

P. Pusztai Nóra

Ahhoz képest, hogy ez volt az első világbajnokságuk, taroltak a tiszaföldvári Aranyhegy Íjászok egyesület versenyzői

Fotó: Dobróka András

Közel tíz fővel utaztak el a nemrégiben Gyulán megrendezett világbajnokságra a tiszaföldváriak. Bár az ehhez hasonló nagy volumenű versenyekkel kapcsolatban ez idáig viszonylag kevés tapasztalatuk volt, a sok gyakorlás meghozta gyümölcsét, szép eredményekkel térhettek haza. Hovatovább, négyen – Pete Lara, Beregszászi Dóra, Lakatos Luca és Tóth Mihály – világbajnoki címet ünnepelhettek! 

– Egy hét telis teli kihívásokkal. Forróság, tűző nap, taktikás pályák – foglalta össze röviden Tóth Mihály, a tiszaföldvári egyesület vezetője. – Több évnyi gyakorlással a hátunk mögött, kidolgozott edzéstervvel vágtunk neki az utolsó hónapoknak. Mindenki három egyéni világbajnoki címért szállt versenybe, tehát mindegyik számban érdekeltek voltunk. Örömmel tölt el, hogy számos fiatalt is a sorainkban tudhatunk – mondta. 

Mivel első világbajnokságukon vehettek részt, így viszonylag tapasztalatlanul vágtak neki a próbatételnek, korábban csak térségi megméretésen és országos bajnokságon feszítették az íjakat. 

Mindenképpen nagy kihívásként tekintettünk a gyulaira, hiszen az első nagyobb versenyünk volt. Annyit tudtunk, hogy sok ellenfélre számíthatunk, persze a hazaiak zömét jól ismertük már 

– magyarázta Tóth Mihály, majd rátért a lebonyolítás fontosabb tudnivalóira. 

– Vannak az úgynevezett kvalifikációs napok, mikor három pályán egyszerre, beosztás szerint zajlanak a versenyek, mindenki mindenhol lehetőséget kap. Tizennyolc cél volt a 3D-sen, a klasszikuson, illetve a technikai ügyességin egyaránt – részletezte hírportálunknak. 

A pálya nehézsége függ a célok fajtájától és a találati zónák méretétől, a távolságtól is. A lövés pontosságát nem csak a fizikai erő befolyásolja. 

– Szellemileg még inkább kimerítő végig jól teljesíteni. Az eredmény attól függ, hogy az íjász a lövés pillanatában mennyire tud koncentrálni. Szerencsére nekünk ez jól összejött – mondta az egyesület vezetője. Hozzátette: számos zavaró tényező lehet. Az erős napsütés miatti fénytörés, de akár a többi versenyző, vagy más külső hatások is. 

– Egyértelműen ki kell kapcsolni a verseny közben, és csak tiszta fejjel érdemes odaállni a lövéshez. Szerintem ez a legjobb relaxációs sport – vélekedett Tóth Mihály. 

A földvári íjászok már azt is tudják, hogy jövőre az Európa-bajnokságot Romániában rendezik, így az országos versenyek mellett természetesen erre is készülnek majd. 

Egy korábbi baráti társaságból jött létre az egyesület

Több mint tíz éve ismerősökből és barátokból szerveződött egy kisebb csapat Tiszaföldváron, akik íjat ragadtak a kezükbe. 

– Bár korábban is igen nagy létszámmal dolgoztunk, de 2018 óta vagyunk bejegyzett egyesület. Az önkormányzattól kaptunk egy területet, az Életfa liget a mi birodalmunk, közvetlenül a lovaspálya mellett – tudtuk meg Tóth Mihálytól, az egyesület elnökétől. A helyi lovasokkal is jó viszonyt ápolnak, így például használhatják a pályájukat is. 

– Nagyobb távokra is tudunk lőni. Gyakorolni és edzeni mind a rövid cél, mind a távcél, de még a távlövő kategóriában is szükséges – emelte ki. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában