Labdarúgás

2022.11.05. 06:55

Gyengébb csapataink is jó formában várják a fordulót

Valamennyi harmadosztályú csapatunk idegenben lép pályára ezen a hétvégén. Ami az esélyeket illeti, azok nem rosszak, hiszen a Tiszafüred és a Karcag gárdája is mögöttük állóval méreti meg magát. A még mindig kieső helyen található Jászberény és Szolnok közül pedig előbbi kimondottan jó formában utazik Hatvanba, míg a Tisza-parti együttes utóbbi két meccsén végre nem kapott ki.

Jegesi László

Tovább kapaszkodna felfelé a Jászberény

Fotó: Pesti József

Keleti csoport 

Vasas FC II.–Facultas Tiszafüred

Két olyan csapat találkozik a vasárnapi matinén, melyek nem szerepelnek fényesen az utóbbi időben. A kis Vasas utolsó három találkozóját egyaránt elvesztette, míg a Füred legénysége október elején nyert utoljára. Ezen a meccsen újra mód nyílik arra, hogy visszanyerjék önbecsülésüket, ehhez azonban legalább egy pontot szerezniük kellene. Kalóz Ádám, Csábi Milán sérülések miatt, Szabó Viktor pedig sárga lapos eltiltás okán nem tarthatnak csapatukkal Budapestre. 

FC Hatvan–Jászberényi FCA 

Jászberény együttese októberi feltámadása után joggal bízik abban, hogy a sorozatot folytatni tudják Hatvanban is. Ehhez azonban a hat, veretlenül megvívott találkozó után legutóbb a BKV Előre otthonában vereséget szenvedő hazaiaknak is lehet majd egy-két szavuk. A vendégek mestere, Lakatos Béla kiélezett mérkőzést vár, de jók az előjelek a vasárnapi fellépés előtt, amely igazi hatpontos meccs lesz. Egy esetleges győzelemmel közelebb kerülnének egyik riválisukhoz, ellenkező esetben viszont a házigazda léphetne meg tőlük tekintélyes előnnyel. Eltiltott nincs a vendégeknél, sérült is csupán Nagy Szabolcs. 

Füzesgyarmati SK– Karcagi SE

Sorrendben harmadik hazai találkozójára készül az otthoni gárda, amelyekből az első alkalommal a Tiszafüredet győzte le, a Sényő ellenében viszont már csak döntetlenre futotta. Változó és kiszámíthatatlan eddigi szereplésük, a vendég Karcagé viszont cseppet sem. Az utóbbi öt mérkőzésen nem talált legyőzőre a kunsági gárda, egy kivételével valamennyit megnyerte. Gólt is csak egyet kapott, épp a legutóbb, vereséget pedig Egerben szenvedett utoljára szeptember végén. Igor Bogdanovics együttesét csak a gólkülönbség választja el a harmadik helytől, és ha nyernének vasárnap, akár a képzeletbeli dobogóra is felléphetnének. 

Közép csoport 

Szekszárdi UFC–Szolnoki MÁV FC

Mi sem természetesebb, hogy az utóbbi két döntetlen után az igazi siker, a győzelem ízét is szeretnék újra megízlelni a Szolnok játékosai. Ehhez azonban nagyon oda kell tenniük magukat a hétvégi mérkőzésen, hiszen a Szekszárd nem kapott ki az elmúlt öt fordulóban. Két döntetlen mellett három győzelem a mérlege, és ugyanennyi alkalommal maradt érintetlen kapusuk hálója ez idő alatt. A vendégek persze arra készülnek, hogy megtörjék a házigazda sorozatát, de Kópis legutóbbi felelőtlen viselkedése és kiállítása intő jel lehet számukra, hogy a célt csak tiszta eszközökkel, alázatos játékkal és nagy odafigyeléssel lehet elérni. 

A Vasas–Tiszafüred-mérkőzés vasárnap 11-kor, a többi 13 órakor kezdődik. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában