Vízilabda

2022.11.23. 17:04

Melegítettek a debreceni meccs előtt Újszilváson

A kilencedik forduló bajnoki mérkőzését játszotta az OB I./B-ben az Invictus együttese az újszilvási uszodában hétvégén, egyértelműen a Debrecen elleni találkozó főpróbájaként.

Jegesi László

Két nappal korábban is a közelgő rangadó jegyében utaztak el az OB I-es Szenteshez, tesztelve, hol is tartanak valójában. A védekezés jobb megszervezése, a szoros emberfogás volt a cél a gyakorló mérkőzésen. Ezt élesítették tovább a Kecskemét ellen is. Az első félidőben még keveset láthattak ebből az érdeklődők, majd keményebb, lett a védekezés, az utolsó felvonásban pedig gólfesztivált rendezett a csapat.

Invictus SC–Kecskeméti VE 16–7 (4–2, 3–2, 3–1, 6–2)

Újszilvás, 100 néző, vezette: Szabó Xénia, Tóth Sándor

Invictus: Nagy S. - Tóth Á., Sándor L. 1, Zsilák 1, FEHÉR P. 4, Süveges 1, Ashanin, NAGY R. 3, Marnitz 1, KOVÁCS M. 4, Bukta, Bölcskei, Szőke Á. 1. Edző: Kis Gábor.

Gól - akcióból: 22/11, ill. 10/3.

Gól emberelőnyből: 7/4, ill. 22/4.

Gól - büntetőből: 1/0, ill. 0/0.

Kis Gábor: – Hetek óta igyekszünk jobban koncentrálni a védekezésre, most is ez állt a fókuszban. Lépegetünk előre, összességében elégedett voltam a fiúk teljesítményével.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában