Vívás / Galériával

2022.12.06. 07:00

A jövő olimpiai bajnokai mérték össze tudásukat a szolnoki grand prix-n

Szolnokon biztos, hiszen immár az egymást követő tizenhatodik évben rendezték meg a megyeszékhelyen az Olimpici nevű nagydíjat, amelyre idén félezren neveztek.

Rózsa Róbert

Hat országból közel hatszáz fiatal vett részt az Olimpici-sorozat szolnoki állomásán

Fotó: Nagy Balázs

Magyar, német, szláv, román kiabálás – a sokfelől összesereglett embertömeg nyüzsgése fogadta szombaton a szolnoki B. Nagy Pál Sportcsarnokba belépőket. A nemzetközi társaság légköre hirtelen, egyből zúdult, az izgatott zsibongás egy nagy közös derűvé vegyült a csarnokban. 

Nem csoda: a Szolnok olimpiai bajnok vívójának nevét viselő arénában immár a tizenhatodik alkalommal rendezték meg az Olimpici grand prix-t. A versenysorozat 2006 óta minden évben, így 2022-ben is lehetőséget kínált a legkisebb párbajtőröző korosztályok számára, hogy profi körülmények közt mutassák meg tudásukat. A sorozat lényege nem is elsősorban a győzelem, hanem, hogy az indulók magukba szívhassák a nemzetközi versengés hangulatát. Az idei, péntektől vasárnapig tartó viadalra közel hatszázan neveztek itthonról, valamint a környező országokból. Így az ifjú vívók valóban úgy érezhették, kaptak egy karikát az ötből. 

Annál is inkább, mert zsenge koruk ellenére úgy tűnt, a fiatalok otthonosan mozognak a szolnoki pástokon és környékén. Alig-iskolás lánykák, fiúcskák táncoltatták magabiztosan pengéjüket, az idősebbek nagy robajjal mérték csapásaikat. Csörgött, zörgött, csattogott az acél a majd’ tucatnyi küzdőtéren. 

Azért nem volt mindig felhőtlen az öröm. Egy román fiúcskánál – hatéves forma – eltörött a mécses: „Nem jó a fejvéd, nagy a ruha, rossz a kard” – gondolhatta, hiszen mind levetette asszója közben. Bár inkább az lehetett a gond – kívülről így tűnt –, hogy ellenfele egy fejjel magasabb volt, nem igen kerülhetett a közelébe. Illesse dicséret azért a Stoica csapatának apróságát: miután édesanyja megborzolta göndör, barna fürtjeit, visszaállt, és folytatta a versenyzést. 

– Disztáncá! Disztáncá! – kérte számon máshol egy bukaresti edző serdülőkorú növendékétől a helyes távolságtartást. Nem lehetett elégedett, versenyzője tust kapott. – Ejjh... Disz-tán-cá! – adott nyomatékot mondandójának. 

Hogy az Olimpici szolnoki állomásán ilyen hangulat kerekedett, az nem véletlen. A sorozat második etapját vívták Szolnokon, márpedig a grand prix-n a legtöbb pontot szerzők elindulhatnak a magyar bajnokságon. A megméretést ráadásul az évzárás jegyében tartották, az eredményjelző mellett már ott állt a karácsonyfa is. 

– A szolnoki vívóversenyek mindig hangulatosak. Bízunk benne, hogy a versenyzők szeretnek idejönni – mondta megnyitójában Rózsa József, a rendező Szolnoki Sportcentrum ügyvezető igazgatója. – Korosztályát tekintve értjük, miért ez a viadal neve, de lehet, hogy át kellene keresztelni, mert létszámát tekintve az ország egyik legfontosabb utánpótlásversenye – fogalmazott. – A jövő olimpiai bajnokai biztos, hogy itt vannak közöttetek. Szeretnék gratulálni nektek, szüleiteknek, hogy a sportot választottátok, ráadásul egy ilyen fantasztikus olimpiai sportágat. Aki a sportban, a vívásban keményen dolgozik, az nagy bajnok lesz – tette hozzá. 

Egyetértett ezzel az Olimpici díszvendége is. 

– Ez nem akármilyen bajnokság. Nagy lehetőség a fiataloknak, hogy később versenyzővé váljanak – vélekedett lapunknak B. Nagy Pál. Az 1968-as mexikói olimpián csapatban bajnoki címet nyerő párbajtőröző ezúttal is a helyszínen figyelte a nyomdokain járó gyerekeket. – Itt még nem az a legfontosabb, hogy nyerjenek. Az a lényeg, hogy szeressék meg a sportágat – mondta. 

Szólt a fiatalokhoz olyasvalaki is, aki nem csak szereti, de – B. Nagy Pálhoz hasonlóan – világklasszis szinten űzte a sportágat. Nagy Tímea, Sydney és Athén egyéni párbajtőrbajnoka emlékeztette a fiatalokat nemrég elhunyt edzője, és az Olimpici-versenyeket gyakran látogató korábbi vívókapitány, Udvarhelyi Gábor munkásságára. – Úgy vívjatok, hogy ez a verseny méltó legyen az ő emlékezetéhez! Kívánom nektek, hogy legalább olyan versenyző-edző kapcsolatra leljetek, amilyen kettőnknek volt! 
Az biztos, az egykori mester emlékére tartott rövid gyászszünetre még a fiatalok lelkendezése is morajlássá halkult. 

Dékány Patrik pontot szerzett

A vasárnap véget érő viadalon egyébként szolnoki siker is született, ami nem is csoda, elvégre a hazai versenyzők népes csapattal képviselték a megyeszékhelyt. Közülük Dékány Patrik szerepelt a legjobban, ő az újonc fiú párbajtőrözők mezőnyében hatodik helyezést ért el. 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában