Labdarúgás

2022.12.26. 21:28

Belháborút hozott az őszi idény

Bár sok kérdés nyitott maradt a megyei első osztály aktuális szezonjának az őszi felvonása után, az alighanem eldőlt: a bajnoki arany az idény végére a Tiszazugba kerül. Csak az nem biztos, hogy hová.

Rózsa Róbert

Jellemző kép: a tiszaföldváriak és a martfűiek is elugrottak a mezőnytől a megyei első osztály aktuális küzdelmeiben – utóbbiak egy fejjel magasabbra

Fotó: Pesti József

Tiszazugiak párviadala a bajnoki címért 

„A bajnokság fontos állomásához érkeztünk, de meggyőződésem, hogy a végelszámolásnál nem ez a meccs fog dönteni” – ezt még szeptemberben, a Martfű – Tiszaföldvár mérkőzés előtt nyilatkozta lapunknak Virágh Ferenc, a TiSE akkori edzője. Az állásfoglalás udvariassága tagadhatatlan, ám mindezt a megyei első osztály 2022–2023-as őszi küzdelmei nem igazolták. A bajnokságban ugyanis toronymagasan kiemelkedik a Martfű és a Földvár, a két csapat közti különbséget – három pontot – pedig éppen a martfűiek Tiszaföldvár feletti hazai győzelme jelenti. 

Tizenöt forduló után a Martfűi LSE 45 ponttal vezeti a megye I.-et, a Tiszaföldvár SE 42-vel ott lohol a nyomában. Hogy ezzel mennyire elszakadtak a többiektől, mutatja: a harmadik Törökszentmiklós eddig 30 pontot szedett össze. Vagyis szinte csak a két élmenő alakulat együttes összeomlásával történhetne meg az, hogy valaki elviszi a bajnoki címet a Tiszazugból. 

A két csapat versenyfutásában tehát egyelőre a Martfű áll jobban. Kardos Mihály együttese patyolattiszta mutatóval, 15 meccsből 15 győzelemmel áll az élen. Bár helyesebb lenne azt írni: menetel. Hiszen lejátszott mérkőzéseik közül mindössze három, a Tiszaföldvár (1–0), a Törökszentmiklós (1–0) és a Kisújszállás (1–0) elleni meccsen szorult a hurok, az összes többi nagyarányú martfűi diadallal végződött. Ezt igazolandó, 68 góllal terhelték meg az ellenfelek kapuját, ami átlagosan több mint 4,5 gól mérkőzésenként. Ehhez párosul betonbiztos védelmük: Ladányi Patrik kapusnak mindössze tízszer kellett kivennie a labdát hálójából, és csak kétszer kaptak egy gólnál többet, a KuTE-val (4–2) és a Kenderessel (7–2) vívott meccsen. 
Nem kevésbé mutatós a Tisza­földvár eredménysora. A martfűi derbikudarcot leszámítva szintén csak győzelmeket könyvelhettek el, és kiosztottak jó pár méretes zakót is, többek között az eddigi szezon legnagyobb, 10–2-es verését is, amellyel a jobb sorsra érdemes Szajolt „ajándékozták meg”. Így a gólarányt tekintve is tartják a lépést riválisukkal, 65 lőtt és 14 bekapott góllal. Ráadásul nemcsak a két csapat vív ádáz gólcsatát, de legeredményesebb támadóik is. Ebben a versengésben egyelőre a földvári Kriska Norbert áll jobban, aki 25 találattal a góllövőlista vezetőjeként mehetett téli szünetre. Rögvest követi azonban a martűiek gólvadásza, Sindel Roland, ő 21-szer volt eredményes az őszi idényben. 

Masszív középmezőny 

A szezon felére nagyjából körvonalazódik az is, mely csapatok küzdenek majd a dobogóért, és a top 10-es helyekért. Dobogón a legutóbb még NB III.-as Törökszentmiklós telel, de nem lehetnek nyugodtak, hiszen pontegyenlőséggel követi őket az erre az idényre alaposan megcombosított Kunszentmárton. 
Hat fordulót követően még veretlennek mondhatta magát a Miklós, majd jött egy kisebb hullámvölgy, végül egy ötmeccses győzelmi szériával visszakapaszkodott a pódiumra. Ellentétes utat járt be a Kunszent, amely csúnyán beragadt a rajtnál – három forduló után mindössze egy egység állt a neve mellett –, utána viszont szépen gyűjtögette a győzelmeket, így most azzal a tudattal mehet téli szünetre, hogy nem kell aggódnia a kiesés miatt. Némileg bosszús lehet ötödik helye miatt a Kisújszállás. A nagykunságiak a hetedik fordulótól egészen az utolsó őszi meccsig dobogósok voltak, ám a TFC elleni vereségükkel két pozíciót is rontottak. Pozitívnak tűnik a Mezőtúr, a Jánoshida, a Tószeg és a Jászfényszaru mérlege is. A Mezőtúr mindössze háromszor hagyta el vesztesként a pályát, ám sok pontot szórt el döntetlenekkel. A Hida és a Tószeg ellenben hat, illetve hét vereséget is összeszedett, viszont előbbi egyszer, utóbbi egyszer sem ikszelt, így lőtávolon belül maradtak. 

Kettészakadt az alsóház 

Biztos bennmaradást több csapat is célként tűzött ki maga elé még az idény rajtja előtt. Ehhez most a Rákóczifalva áll közel, az idény feléig megszerzett 16 pontjával, amelyet leginkább annak köszönhet, hogy a „kötelező” mérkőzéseken nyerni tudott. Ugyanez igaz a Cserkeszőlőre is, amely bár belenézett néhány nagyobb pofonba, négy győzelem így is a neve mellett áll. A jelenleg tízpontos csapatok közül talán a Kunhegyes szereplésébe vegyül némi keserűség. Szabó Györgyék a negyedik kör után még ötödikek voltak a tabellán, ám az utána következő 11 találkozón mindössze egyszer sikerült pontot szerezniük, így tavalyhoz hasonlóan ebben az idényben is az első osztályú tagság megőrzése a maximum, amiben reménykedhetnek. 
Ennél is cudarabb tél (netán tavasz?) vár a pontvadászat két utolsó csapatára. Az 15. Szajol és a 16. Jászberény II. együtt sem szerzett annyi pontot, mint a közvetlenül előttük álló Kunhegyes. Előbbinek egyetlen sikere van – utóbbi ellen (3–2)... Ezt leszámítva egyiküknek sem osztottak lapot eddig. Gólarányuk is messze a két leggyengébb a ligá­ban, a néhány éve még bajnok szajoliak legalább a gól­lövésben mutattak valamint, a berényi második csapat 15 meccsen összekapart 11 gólja viszont nagyon sovány. De ki tudja: hátha góllövő cipő is került a karácsonyfa alá. 
 

Küzdelem a Jászberény–Szajol (2–3) meccsen, és küszködés a bajnokságban
Fotós: Pesti József
Kriska Norbert (balra) bizonyult a legjobb őszi mesterlövésznek
Fotós: Pesti József

A góllövőlista

25 gólos: Kriska Norbert (Tiszaföldvár) 
21 gólos: Sindel Roland (Martfű) 
16 gólos: Ladányi Dániel (Török­szentmiklós), Pesti Zoltán (Mezőtúr) 
13 gólos: Csikós Lajos (Kisújszállás) 
11 gólos: Hevesi-Tóth Tamás (Martfű), Oros Péter (Kis­újszállás), Szedlák Zoltán (Jánoshida) 
10 gólos: Lucza Tamás (Törökszentmiklós) 
9 gólos: Izsold Dániel Csaba (Martfű) 
8 gólos: Puporka Attila (Kenderes), Szabados Sándor László (Kunszentmárton), Szűcs Damján Róbert (Kunszentmárton) 
7 gólos: Buru Zoltán (Törökszentmiklós), Kanalas Zsolt (Jánoshida), Kiri Bence (Kunszentmárton), Lakatos Dávid (Jászfényszaru), Rentler Milán (Mezőtúr), Szabó Tamás (Martfű), Tóth Benjámin (János­hida) 
 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában