Kosárlabda

2022.12.27. 20:37

Bővelkedik tehetséges fiatalokban a válogatott

Idén novemberben nevezték ki az U18-as fiúválogatott szövetségi edzőjének Szarvas Gábort, az Olajbányász másodedzőjét.

Rózsa R.

Forrás: Illusztráció

Fotó: Shutterstock.com

szolnoki szakember az A-divízióba jutást vette célba megbízatásakor, és már novemberben parkettre vezényelte a fiúkat. Decemberben pedig már az újjászervezett csapatnak szervezett válogatott összetartást Székesfehérváron. Minderről az utanpotlassport.hu-nak beszélt a tréner. 

– Az edzőtáboroknak az volt a lényege, hogy megismerjük a számításba vehető fiatalokat. Összesen 40 játékost néztünk meg – mondta a portálnak Szarvas Gábor. 

Az Olaj-edző szerint a két összetartáson szerzett benyomások, valamint a bajnokságban nyújtott teljesítmények összessége alapján döntenek majd januárban a szűkített keretről. Mint mondta, eddig pozitív az elvégzett munka mérlege, visszakapta azt, amit látni szeretett volna. – Szerencsére bővelkedünk tehetségekben – emelte ki. 

Ugyanakkor kulcsfontosságú lesz – tette hozzá –, hogy a következő öt-hat hónapban a klubokban is minőségi munkát végezzenek a fiatalok, hiszen nagy részben ezen múlik, milyen állapotban érkeznek meg a jövő évi Európa-bajnokság kezdetére. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a szoljon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában